Tenisz: közel volt a tornasiker, de Babos két ponttal elbukott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.08.03. 16:26
Másfél órás esőszünettel megszakított drámai mérkőzésen Babos Tímea vereséget szenvedett az 1. helyen kiemelt Jelina Szvitolinával szemben a 75 ezer dolláros Viccourt Cup döntőjében. A mérkőzés 2 óra 6 percig tartott a donecki ITF-versenyen.

A 40 perces első szettet a hazai játékos kezdte jobban, két szoros gémet nyert meg, brékelőnybe került. A negyedik játékban aztán már a magyar teniszező vette el ellenfele adogatását, majd a folytatásban is jobb volt. Szvitolina a nyolcadik gémben ismét elbukta adogatását, majd Babos simán, nullára szerválta ki a szettet. A 32 perces második felvonásra alaposan feljavult szerválóként a hazai tinédzser, bréklabdához sem engedte ellenfelét. Ráadásul Szvitolina a szett elején és végén is brékelt, így jöhetett a döntő felvonás.

A harmadik játszmában Babos 2:2-nél több bréklabdához jutott, de ekkor még nem sikerült a bravúr. 4:4 után viszont már igen, vagyis adogathatott a győzelemért. De az égiek közbeszóltak, 30:30-nál esőszünet következett. A másfél órás kényszerpihenő után Szvitolina brékelt, de Babos végül kiharcolta a rövidítést. A tie-breakben az ukrán 5–3-ra is vezetett, majd 6–5-nél adogatott a győzelemért. Babos egyenlített, majd még két meccslabdát hárított, közben egyszer ő is eljutott a végső siker kapujába, ám végül a hazai játékos ünnepelhetett, 10–9 után már kihasználta a meccslabdáját.

„A meccs utáni pillanatokban rettenetesen mérges voltam – nyilatkozta Babos. – Most kezdek elégedett lenni az e heti teljesítményemmel. Sajnálom a döntőt, mert kezemben volt a meccs, döntő szett 5:4, 30:30 volt, amikor esőszünet miatt le kellett jönni a pályáról. Természetesen ez nem kifogás, hiszen utána megnyerhettem volna a meccset. De miután 4:4-nél lebrékeltem, szerintem akkor voltam lélektani előnyben, hogy megverhessem. Mindent egybevéve örülök, mert az elmúlt napok, hetek sok-sok melója mellett volt még akaratom küzdeni, és mégiscsak döntőztem, a világranglista 49. helyezettjétől kaptam ki döntő szett tie-breakben. Alakulhatott volna fordítva is, de ilyen a tenisz, majd a következő versenyen javítok. Köszönöm a drukkolást mindenkinek! És még annyi a mai napra: hajrá, magyarok! Egy ilyen vizes donecki nap után tutira jók leszünk a barcelonai vizes-világbajnokságon!”

A magyar játékos a jövő héten a kínai Szucsouban lép pályára a 125 000 dolláros WTA-tornán.

TENISZ, ITF NŐI TORNA, VICCOURT CUP (75 ezer dollár, kemény pálya)
EGYES, DÖNTŐ

Jelina Szvitolina (ukrán, 1.)–Babos Tímea (3.) 3:6, 6:2, 7:6 (11–9)

 

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
15 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31