Tenisz: Babos nagy csatában kikapott Cseng Csiétől

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.18. 12:10
Babos Tímea a kínai Kantonban zajló női tenisztorna második fordulójában két szoros játszma után vereséget szenvedett a hazai pályán játszó Cseng Csiétől.

A Varvara Lepchenko elleni győzelmet követően Babos Tímeára újabb nehéz ellenfél várt Cseng Csie személyében, a kínai játékos jelenleg csak az 56. a világranglistán, de huzamosabb ideje az élmezőnyben van, és korábban volt a 15. is. Az első szett – mint a magyar játékos tegnapi mérkőzésének mindkét játszmájában – csak a végjátékban dőlt el, és végül Cseng Csie örülhetett, miután harmadszor is brékelni tudott, és 7:5-tel előnybe került. Más kérdés, hogy mindezt tette hét győztes játék után, mert 5:0-ra még Babos vezetett a meccs elején...

A második szett kiegyenlített játékot hozott, Cseng Csie brékelt és sokkal jobban jöttek az első szervái, ennek ellenére Babos rendre megszorongatta őt a adogatójátékánál. A hatodik fogadóelőnyt sikerült is kihasználnia a soproni lánynak, így 4:4-ről kezdődött a szett hajrája. 5:5-nél a 30 éves kínai két bréklabdához jutott, és a másodikat ki is használta, kiszerválni azonban nem tudta a meccset, Babos ismét visszabrékelt, így jött a rövidítés.

A tie-break pocsékul kezdődött a magyar játékos számára (0–4), innét pedig már nem volt visszaút: Cseng Csie 7:5, 7:6 (7–1)-re nyert, és továbbjutott, míg Babos egy jó ellenféllel szembeni küzdős meccs tapasztalatával gazdagodott.

WTA-TORNA, GUANGZHOU INTERNATIONAL WOMEN, KANTON (235 000 dollár, kemény pálya)
2. FORDULÓ
Cseng csie (kínai)–Babos (magyar) 7:5, 7:6
V. King (amerikai)–Jovanovszki (szerb) 6:4, 0:6, 6:4
Puig (Puerto Ricó-i, 8.)–Voszkobojeva (kazah) 6:3, 6:2
Csang su-aj (kínai)–Hszie szu-vej (tajvani, 6.) 6:2, 6:2
Meusburger (osztrák)–Dolonc (szerb) 2:6, 6:4, 6:2
Cornet (francia, 2.)–Ka. Plisková (cseh) 7:6, 6:0

WTA-TORNA, HANSOL KOREA OPEN, SZÖUL (235 000 dollár, kemény pálya)
2. FORDULÓ
Dusevina (orosz)–Beck (német, 8.) 6:3, 7:5
Arruabarrena-Vecino (spanyol)–Dulgheru (román) 6:1, 3:6, 6:4
Begu (román)–Görges (német, 6.) 6:4, 6:0
Pavljucsenkova (orosz, 3.)–Li Je Ra (dél-koreai) 6:4, 6:1
Schiavone (olasz)–Razzano (francia) 7:6, 3:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
15 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
21 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
22 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.10. 23:36
Ezek is érdekelhetik