Tenisz: Federer a kínai Csang Cövel párosozik Sanghajban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.13. 11:54
Roger Federer a kínai Csang Cö oldalán elindul a sanghaji tenisztorna páros küzdelmeiben.

Federer ritkán indul párosban – idén eddig csak egy tornán volt erre példa –, pedig ebben a műfajban is megállja a helyét, elég csak a 2008-ban Stanislas Wawrinkával megszerzett olimpiai aranyérmére gondolni. Az októberi sanghaji versenyen a legjobb kínai férfiteniszezővel, az egyéni világranglista 180. helyén álló Csang Cövel alkot majd egy csapatot.

„Csodálatos, hogy Roger úgy döntött, elindul egy kínai játékos párjaként – lelkendezett a sanghaji verseny igazgatója, Michael Luevano, aki szerint Federer a Kína és a kínai emberek iránti kötődését fejezte ki ezzel. – Bárkit választhatott volna.”

A 23 éves Csang Cö így fogadta a hírt: „Biztos nagyon izgulok majd a párospartnereként. Nagyon nagy név, mindenhol ismerik, és rengeteg mindent elért már.”

Federer számára ezúttal különösen nagy tétje lesz a sanghaji tornának, hiszen még nem kvalifikálta magát az év végi Mesterek Tornájára. Ehhez persze egyesben kellene jól szerepelnie.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik