US Open: Juzsnij kétszer jött vissza a pokolból Hewitt ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.03. 23:02
Mihail Juzsnij öt szettben, drámai küzdelemben legyőzte Lleyton Hewittot a tenisz US Open keddi versenynapján, és bejutott a férfi egyes negyeddöntőjébe. A nőknél a második helyen kiemelt Viktorija Azarenka és az ötödik helyen rangsorolt Li Na is győzött – előbbi a nyolcba, utóbbi már a négybe jutott be.

Lleyton Hewitt az első szett elveszítése után megfordította az állást Mihail Juzsnij ellen, különösen a harmadikban játszott hősiesen, ám hiába állt eggyel több megnyert játszmával, és hiába vezetett 4:1-re a negyedikben, képtelen volt feltenni az i-re a pontot. Az ötödik játszmában is a 32 éves ausztrál állt jobban, 5:2-nél azonban, kétlabdányira a meccsnyeréstől megint megremegett a keze, és a rutinos Juzsnyij kiegyenlített! Az orosz óriási csatában elvette Hewitt adogatását, majd – többek között egy néhány milliméteren múló sikeres challenge-nek köszönhetően – megnyerte a sajátját, így a néhány perc híján négyórás küzdelem végén bejutott a legjobb nyolc közé.Lleyton Hewitt az első szett elveszítése után megfordította az állást Mihail Juzsnij ellen, különösen a harmadikban játszott hősiesen, ám hiába állt eggyel több megnyert játszmával, és hiába vezetett 4:1-re a negyedikben, képtelen volt feltenni az i-re a pontot. Az ötödik játszmában is a 32 éves ausztrál állt jobban, 5:2-nél azonban, kétlabdányira a meccsnyeréstől megint megremegett a keze, és a rutinos Juzsnyij kiegyenlített! Az orosz óriási csatában elvette Hewitt adogatását, majd – többek között egy néhány milliméteren múló sikeres challenge-nek köszönhetően – megnyerte a sajátját, így a néhány perc híján négyórás küzdelem végén bejutott a legjobb nyolc közé.

A nőknél a tavalyi US Openen döntőt játszó Viktorija Azarenkának két óra tíz percre volt szüksége, hogy megnyerje a hétfői esőzés miatt keddre csúsztatott, rossz szervák háborúját hozó utolsó nyolcaddöntős párharcot Ana Ivanovics ellen. Azarenka kilenc kettős hibát követett el a meccsen, de még mindig hatékonyabban adogatott, mint a csak nyolc kettős hibát ütő, de az utolsó 11 szervagémjéből kilencet elveszítő Ivanovics. A fehérorosz játékos a negyedik meccslabdáját értékesítette – akkor is a szerb hölgy adogatott.

„Olyan volt, mintha aludtam volna. A második szettre fel kellett ráznom magam, hogy képes legyek harcolni a pontokért" – érzékeltette a korai kezdés nehézségeit Azarenka, aki Daniela Hantuchovával játszik majd az elődöntőbe jutásért.

Li Na az első szettben kétszer, a másodikban háromszor csente el Jekatyerina Makarova adogatását, mégis két és fél órás gyürkőzésre kényszerült, ugyanis a második játszmát a brékek ellenére képtelen volt megnyerni. Makarova nemcsak a szett reguláris részében állt talpra, hanem a tie-brékben is képes volt fordítani 5–2-ről, azaz alaposan megdolgozott a folytatásért. A döntő szettben aztán Li Na már nem engedett ki a kezéből adogatógémet, és pályafutása során ötödször bejutott egy Grand Slam-torna elődöntőjébe.

US OPEN, NEW YORK (34 300 000 dollár, kemény pálya)

FÉRFI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ

Juzsnij (orosz, 21.)–Hewitt (ausztrál) 6:3, 3:6, 6:7, 6:4, 7:5

NŐI EGYES
NYOLCADDÖNTŐ

Azarenka (fehérorosz, 2.)–Ivanovics (szerb, 13.) 4:6, 6:3, 6:4
NEGYEDDÖNTŐ
Li Na (kínai, 5.)–Makarova (orosz, 24.) 6:4, 6:7, 6:2

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
12 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik