Davis-kupa: Madarász nyert, vezetünk a grúzok ellen

2014.05.10. 13:17
Madarász Gergely győzelmével a magyar válogatott 1–0-ra vezet a Grúzia elleni osztályozón a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zóna III-as csoportjának szegedi salakpályás tornáján.

A zárónapon a korábbiaknál jóval többen látogattak ki a Gellért szabadidőközpontba, részben a házigazdák várható feljutása, részben pedig a magyar szövetség által szervezett „Zöld családi és sportnapnak" köszönhetően. Az egész napos eseménysorozatban helyet kapott a strandtenisz és a touch-tenisz mellett egy play&stay rendszerű minitenisz-torna, s a közönség részt vehetett a környezettudatosság jegyében rendezett „zöld" játékokon is.

Az előző napok csendes időjárása után szombaton viharos szél fogadta a játékosokat, amely a mérkőzés előtt még a bírói székállványt is feldöntötte.

A centerpálya első találkozóján a világranglistán 717. Madarász eleinte nem találta az ellenszert a szintén balkezes George Civadze (1356.) bődületes tenyereseivel szemben, aztán, bár a nyitószettben kétszer is elvesztette az adogatását, végül nagy küzdelemben hozta a játszmát. A folytatásban a hórihorgas grúz egyre többet rontott, végül teljesen szétesett, így a 20 éves magyar gyorsan lezárta az 59 perces meccset.

„Kicsit izgultam az elején, de próbáltam a saját játékomat játszani, és örülök, hogy megvan a győzelem" – mondta a találkozó után Madarász.

A második egyest ezúttal az első számú magyar teniszező, Fucsovics Márton (237.) vívja Alekszandr Metrevelivel (653.).

DAVIS-KUPA
Madarász Gergely–George Civadze 7:5, 6:0
Magyarország–Grúzia 1–0 – állás az első egyes után

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
3 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
2026.09.22. 14:36

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29