Davis-kupa: rövidebb meccsek és eltörölt második szervák?

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.10. 12:34
A Davis-kupa reformtörekvései kapcsán rövidebb mérkőzésekről, továbbá a második szerva eltörléséről is beszélt Francesco Ricci Bitti, a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) elnöke.

Az olasz sportdiplomata ugyanakkor elutasította a hétszeres Davis-kupa-győztes amerikai Stan Smith javaslatát arról, hogy kétévente, egy helyszínen csapjon össze a legjobb 16 férfi válogatott.

„Vannak ilyen érdekek is, elvégre ha több hét felszabadulna a versenynaptárban, akkor más üzleti szempontok érvényesülhetnének” – szögezte le Ricci Bitti, aki bizonyos módosításokra nyitottnak mondta magát: a három nyert szett helyett például a jövőben már két győztes játszma után befejeződhetnének a Davis-kupa-mérkőzések.

„Eleve lerövidíthetnénk a szetteket, mivel mindig csak a végük az izgalmas. Másfelől elhagyhatnánk a második adogatást, érdekes lenne látni, hogy mit tennének a játékosok, ha egy szervát sem ronthatnának el.”

Az idei Davis-kupa-szezon a hétvégén az elődöntőkkel folytatódik, amelyben a svájciak Genfben fogadják az olaszokat, míg a címvédő cseh csapat a párizsi Roland Garroson találkozik a francia válogatottal.

Legfrissebb hírek

Madarász Gergely először nyerte meg a tenisz ob-t

Tenisz
12 órája

Kyrgios tíz hónap után Brisbane-ben tér vissza

Tenisz
16 órája

Negyedszer is országos bajnok Tóth Amarissa

Tenisz
2025.12.20. 19:51

Coco Gauff kereste a legtöbbet a női sportolók közül 2025-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 14:15

Öt orosz női teniszező váltott országot az idén

Tenisz
2025.12.16. 11:36

Januártól felfüggesztik a teniszmeccseket extrém hőség esetén

Tenisz
2025.12.16. 11:02

Novak Djokovics Adelaide-ben tér vissza

Tenisz
2025.12.16. 10:24

Davis-kupa: Tatabányán, salakon fogadjuk az amerikaiakat a februári selejtezőben

Tenisz
2025.12.15. 19:35
Ezek is érdekelhetik