Tenisz: Kyrgiost eltilthatják hangos obszcenitás miatt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.10.13. 19:14
null
Ami a szívén, az a száján – Nick Kyrgios bajba kerülhet (Fotó: Reuters)
Az ausztrál Nick Kyrgiost 1500 dollárra büntette a férfi teniszversenyeket szervező ATP.

 

A világranglistán 32. játékosnak azért kell a zsebébe nyúlnia, mert a sanghaji kemény pályás torna első fordulójában „hangos obszcenitással” adott hangot véleményének az osztrák Andreas Haider-Maurer elleni győztes mérkőzésén. Kyrgios „cirkusznak” nevezte a viadalt, „őrültnek” a körülményeket, és szidta a borítást.

„Sokkal jobbat vártam egy Masters-tornától – mondta a meccs után Kyrgios. – Roger Federert vagy Rafael Nadalt nem hagyják ilyen körülmények között pályára lépni, ők mindig a centerpályán játszanak, ahol a legnagyobb rendben vannak a dolgok.”

A 20 esztendős teniszező eltiltást is kaphat mostani szavaiért, miután az augusztusi, montreali viadalon a pályán és az öltözőben is nézeteltérésbe keveredett Stan Wawrinkával. Az ominózus összecsapáson, amelyet Wawrinka – hivatalosan hátsérülése miatt – feladott a harmadik játszmában, Kyrgios átszólt svájci riválisának a pályán: „Kokkinakis megdöngette a barátnődet. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom.”

Az ATP szerint Kyrgios „kirívóan sportszerűtlen volt, és rosszat tett a tenisznek” akkori cselekedetével, amelyet hat hónapra felfüggesztett egy hónapos eltiltással, valamint 25 ezer dolláros büntetéssel szankcionált. Ez azt jelenti, hogy a játékosnak fél évig – február 24-ig – makulátlanul kellett volna viselkednie, különben eltilthatják.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik