Tenisz: Tsonga négy év után megverte Nadalt, döntőbe jutott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.17. 13:40
A tizenhatodik kiemelt Jo-Wilfried Tsonga három játszmában legyőzte a 2009-es döntős spanyol Rafael Nadalt a sanghaji kemény pályás férfi Masters-torna elődöntőjében. A francia teniszező a vasárnapi fináléban a világelső Novak Djokoviccsal vagy a brit Andy Murrayvel találkozik.

Az utóbbi hetekben, hónapokban látott önmagához képest magas szinten teljesítő, de a legjobbjától még mindig jócskán elmaradó Nadal számára elúszott az első szett azzal, hogy egyszer elveszítette az adogatójátékát, a második játszmában azonban hengerelt.

A döntő szettben 5:4-nél Tsonga a meccsben maradásért szervált, de nem remegett meg, sőt sorozatban három játékot megnyert, és kiejtette a spanyol kiválóságot.

A francia játékos 2011 óta először győzte le Nadalt – aki az örökmérleget tekintve 8–4-re még mindig vezet –, és készülhet pályafutása negyedik ATP 1000-es döntőjére.

Tsonga egyébként 40 nyerőt ütött a mérkőzésen, míg a hálónál 68 százalékos hatékonysággal játszott.

A hongkongi kemény pályás női versenyen a második kiemelt német Angelique Kerber simán legyőzte az ausztrál Samantha Stosurt, és ha a vasárnapi döntőt is megnyeri a Venus Williamset búcsúztató Jelena Jankoviccsal szemben, akkor nemcsak idei ötödik tornagyőzelmét ünnepelheti, hanem kvalifikálja magát az év végi világbajnokságra is.

A tiencsini viadalon a másodikként rangsorolt Agnieszka Radwanska győzelme nem sokáig forgott veszélyben a Babos Tímeát kiejtő cseh Karolína Plískovával szemben. A lengyel hölgy a fináléban a 20 esztendős Danka Koviniccsel, az első montenegrói WTA-döntőssel találkozik.

ATP 1000-ES TORNA, SANGHAJ (4 783 320 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Tsonga (francia, 16.)–Nadal (spanyol, 8.) 6:4, 0:6, 7:5
KÉSŐBB
Djokovics (szerb, 1.)–Murray (brit, 3.)

WTA-TORNA, HONGKONG (226 750 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Jankovics (szerb, 4.)–V. Williams (amerikai, 3.) 6:4, 7:5
Kerber (német, 2.)–Stosur (ausztrál, 5.) 6:2, 6:2

WTA-TORNA, TIENCSIN (426 750 dollár, kemény pálya)
ELŐDÖNTŐ
Kovinics (montenegrói)–Jovanovszki (szerb) 6:4, 6:7, 6:2
A. Radwanska (lengyel, 2.)–Ka. Plísková (cseh, 3.) 6:3, 6:1

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik