Tenisz: február közepén visszatér a US Open-győztes

MTI MTIMTI MTI
2016.02.04. 09:22
A korábbi US Open-győztes teniszező, Juan Martín del Potro bejelentette, hogy február közepén visszatér a pályára.

A 27 éves argentin a floridai Delray Beachen rendezendő kemény pályás tornán áll ismét rajthoz, amely február 15-én kezdődik.

Del Potrónak mindkét csuklójával problémái adódtak, ezért 2010 óta három műtétre volt szüksége. A harmadikat követően, tavaly júniusban figyelmeztette a rajongóit, hogy ne várjanak túl sokat tőle közvetlenül a visszatérése után.

Szerdán elárulta, hogy a közelmúltban átélt bizonytalan időszakban a visszavonuláson is elgondolkodott.

„Tudom, sokan várják, hogy ismét láthassanak játszani, de a türelmüket kérem, mert ez lesz az első versenyem, amely még része a rehabilitációmnak” – nyilatkozta.

Del Potro tavaly januárban, Sydneyben a negyeddöntőig jutott, az Australian Opent kiújuló sérülése miatt kihagyta, legutóbb pedig márciusban, Miamiban versenyzett, ahol az első fordulóban búcsúzott.

A világranglista korábbi negyedik helyezettje 2009-ben nyerte meg az amerikai nemzetközi bajnokságot, Delray Beachen pedig 2011-ben győzött.

 

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
2 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31