Tenisz: júniusban tárgyalhatják Sarapova doppingügyét

2016.03.30. 16:33
Az Orosz Teniszszövetség elnöke szerint júniusban kerülhet sor a fegyelmi tárgyalásra a volt világelső Marija Sarapova doppingügyében.

Az ötszörös Grand Slam-gyõztes játékos versenyengedélyét felfüggesztették, miután kiderült, hogy a januári ausztrál nemzetközi bajnokságon elvégzett doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott, meldonium jelenlétét mutatta ki a szervezetében.Az ötszörös Grand Slam-gyõztes játékos versenyengedélyét felfüggesztették, miután kiderült, hogy a januári ausztrál nemzetközi bajnokságon elvégzett doppingvizsgálata pozitív eredményt hozott, meldonium jelenlétét mutatta ki a szervezetében.

Samil Tarpiscsev most azt mondta: nem hivatalos az információ, de szerinte júniusban lehet az ügy tárgyalása. Hozzátette: folyamatosan kapcsolatban van a sportolóval, aki folytatja az edzéseket.

Sarapovát akár négy évre is eltilthatják, de ha be tudja bizonyítani, hogy nem szándékosan, illetve nem teljesítményfokozás céljából szedte a szert, enyhébb is lehet a büntetés. A játékos azzal védekezik, hogy egészségi okokból évek óta szed meldonium tartalmú gyógyszert, és nem volt tudatában annak, hogy a szer január elsejétől tiltólistás lett.

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
3 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31