US Open: Fucsovics újra nyert, már csak egy lépés a főtábla

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.25. 22:54
Fucsovics Márton három játszmában legyőzte az argentin Máximo Gonzálezt az Amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) selejtezőjének második körében, így már csak egy siker választja el élete első GS-főtáblás szereplésétől.

A világranglista 156. helyén álló Fucsovics nem kezdte rosszul a mérkőzést a tíz pozícióval előrébb rangsorolt González ellen, ám hiába volt három bréklabdája is az első játékban, az argentin behúzta az adogatását. Ez pedig visszavetette a magyart, aki elveszítette a következő két szervajátékát – közte pedig ellenfeléét is –, így Gonzáleznek még egy elvesztett adogatás is belefért, 1 óra 4 perc alatt 6:3-mal behúzta az első játszmát.

Fucsovics a második szettet már jól kezdte, bréklabdát is hárítva hozta az első adogatását, majd ellenfele második és harmadik szervajátékát is behúzta, így egyre magabiztosabb játékot mutatva, 44 perc alatt egy 6:1-es szettel egyenlített.

Ez pedig annyi erőt adott Fucsovicsnak, hogy harmadik, mindent eldöntő játszmában háromszor is brékelte ellenfelét, így alig több mint 20 perc alatt 6:0-ra nyert, és továbbjutott a selejtező harmadik körébe.

A 24 éves magyar teniszező még sosem jutott főtáblára Grand Slam-tornán. Ahhoz, hogy ez a sorozat megtörjön, Fucsovicsnak már csak egy mérkőzést kell megnyernie.

Fucsovicsra a következő körben a Lorenzo Giustino (olasz, 235.)–Vu Ti (kínai, 178.) meccs győztese vár.

TENISZ
AMERIKAI NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG (US OPEN), SELEJTEZŐ, 2. KÖR

Fucsovics Márton–Máximo González (argentin) 3:6, 6:1, 6:0

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
33 perce

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31