Tenisz: Babos Tímea is indulhat a Bajnokok Tornáján!

MTI MTIMTI MTI
2016.11.01. 12:45
Babos Tímea is indulhat a női teniszezők évzáró versenyén, a kínai Csuhajban zajló Bajnokok Tornáján, ugyanis nem sokkal a keddi rajt előtt a spanyol Carla Suárez Navarro visszalépett.

„Már az is elképesztő érzés volt, hogy itt lehetek a WTA Elite Trophyn! Az pedig már egyszerűen hihetetlen számomra, hogy még játszhatok is! Nagy bónuszként fogom fel, hiszen az év jelentős részében ez a verseny nem szerepelt a terveim között. Inkább a szezon vége felé kezdtem el reménykedni abban, hogy esetleg mégis szerepelhetek itt” – idézte honlapja a 23 éves magyar játékost.

„Ez az év utolsó versenye: szeretném élvezni a játékot és valóban nagy mosollyal befejezni pályafutásom eddigi legjobb szezonját! Természetesen szeretnék köszönetet mondani Carlának, szerintem igazi bajnoki magatartás, amit mutatott. Tudta, hogy nem tudná végigjátszani az első meccsét sem, ezért átadta nekem a lehetőséget. Minden tiszteletem az övé, gyors felépülést kívánok neki a csuklósérülésből” – nyilatkozta Babos Tímea.

A Bajnokok Tornáján négy háromfős csoportban zajlanak a küzdelmek, az első helyezettek jutnak az elődöntőbe.

Babos szerdán közép-európai idő szerint reggel 8 órától a magyar származású, svájci színekben szereplő Bacsinszky Tímeával találkozik. Ennek a csoportnak a harmadik tagja a kínai Csang Suaj.

 

Legfrissebb hírek

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
3 órája

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
Tegnap, 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00