Tenisz: Djokovicsnak már nem csak a tenisz a fontos – Becker

2016.12.08. 11:33
A női teniszben is dolgozna edzőként Boris Becker, aki kedden közölte, hogy befejezte a közös munkát a volt világelső Novak Djokoviccsal.

A 49 éves német sztár úgy vélekedett, hogy a teniszben nem a nemek alapján tesznek különbséget, hanem a jó és rossz játékosokat különböztetik meg.

„A célok közül csak a Grand Slam-győzelem és a világelső helyezés számít. Ha valaki elégedett egy negyeddöntővel is, annak nem én vagyok az embere” – mondta a Bild című német napilapnak.

Becker háromévnyi együttműködés után szakított a 12-szeres Grand Slam-bajnok Djokoviccsal, ennek kapcsán megjegyezte:

„Egyértelművé vált számomra, hogy a prioritásai már nem száz százalékban a teniszpályán vannak. De szerintem ez a jövőben újra változik. Jó barátokként váltunk el, tulajdonképpen a családhoz tartozom.”

A játékosként hatszoros GS-tornagyőztes Becker irányításával Djokovics az ausztrál nyílt bajnokságot és a wimbledoni tornát kétszer-kétszer, a francia és az amerikai nyílt bajnokságot pedig egyszer-egyszer nyerte meg, de az idei szezon végén Andy Murray letaszította a világranglista éléről.

Legfrissebb hírek

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
5 órája

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
7 órája

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
18 órája

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
21 órája

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57