Tenisz: pozitív visszajelzések a budapesti tornáról

MTI MTIMTI MTI
2017.02.27. 12:01
A versenyzők és a női tenisztornákat szervező WTA képviselői is elismeréssel szóltak a Babos Tímea győzelmével véget ért múlt heti budapesti viadalról – mondta a hazai szövetség elnöke hétfőn, az M4 Sport Sportreggeli című műsorában.

„A versenyzőknek borzasztó nagy motiváció, hogy hazai közönség előtt játszhatnak – fogalmazott Szűcs Lajos, hozzátéve: – Az első és leglényegesebb gondolat, hogy miért kellett Magyarországra hozni ilyen versenyeket, az pontosan az, hogy a magyar tehetségeket ennél jobban nem lehet segíteni.”Szűcs Lajos, hozzátéve: – Az első és leglényegesebb gondolat, hogy miért kellett Magyarországra hozni ilyen versenyeket, az pontosan az, hogy a magyar tehetségeket ennél jobban nem lehet segíteni.”

Emlékeztetett rá, hogy WTA-tornát rendeztek már korábban is Magyarországon, de áprilisban lesz egy 250-es ATP-viadal is, ami még nem volt.

„Azt gondoljuk, ezzel további magyar tehetségeknek tudunk segítséget nyújtani” – folytatta.

Szűcs Lajos elmondta, hogy a férfitornát a Nemzeti Edzésközpontban rendezik meg, de csak most, a későbbiekben más helyszínre kerül.

„Jövőre az ATP-tornát már a Margitszigeten szeretnénk megrendezni. A kormány döntött arról, hogy a margitszigeti volt Dózsa-stadion felújításra kerül, és ott szeretnénk egy most már a huszonegyedik század kihívásainak is megfelelő nemzeti teniszversenyközpontot kialakítani, ahol utána ezeket a versenyeket meg lehet rendezni” – mondta.

Hozzátette: a WTA-nál és az ATP-nél is ötéves licencet vásároltak a kormány segítségével, és a megállapodásban a licenc mellett mindkét esetben a vételi opció is benne van.

„Maga a jogtulajdonos a WTA és az ATP, és a jogtulajdonos adja el ezeket a versenyeket. Mi abban vagyunk érdekeltek, és a kormánnyal egy olyan tárgyalásban vagyunk, hogy ha ezek a versenyek sikeresek lesznek, akkor egy nagyobb pontszámú, ötszázas vagy ezres verseny vásárlásán is elgondolkodhassunk” – közölte.

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
Tegnap, 10:37

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31