Tenisz: a spanyol klasszis is a rangos budapesti mezőnyben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.14. 16:02
A világranglistán 29. spanyol Fernando Verdasco is részt vesz az április 22-én kezdődő budapesti salakpályás férfi tenisztornán.

A 33 éves balkezes játékos kedden a magyar szövetség Youtube-csatornáján keresztül üzent a magyar rajongóknak az Indian Wellsben zajló versenyről, közölve: tavaly ugyanazon a héten megnyerte a bukaresti viadalt, és reméli, hogy a magyar fővárosban megvédheti majd a Romániában szerzett pontjait.

A verseny jogtulajdonosa, Ion Tiriac román üzletember és korábbi Davis-kupa-játékos tavaly júniusban jelentette be, hogy húsz év után áthozza Magyarországra a tornát Bukarestből.

A válogatottal háromszoros Davis-kupa-győztes Verdasco 2001 óta erősíti a profik táborát, karrierje során eddig hét tornát nyert, és legjobbjaként hetedik volt az ATP-rangsorban. Nyolc éve elődöntőt vívott az Australian Openen – későbbi bajnok honfitársától, Rafael Nadaltól kapott ki emlékezetes, ötszettes meccsen –, emellett Wimbledonban és a US Openen is játszott negyeddöntőt.

Magyarország első ATP-tornájának az óbudai Nemzeti Edzésközpont (III. ker., Mikoviny utca 2–4., a Folyondár utcából érhető el) ad otthont; korábban már a világranglistán 15. francia Lucas Pouille, a ciprusi Markosz Bagdatisz, a szerb Viktor Troicki és az ukrán Alekszandr Dolgopolov is jelezte részvételét.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik