Tenisz: Sarapova győzelemmel tért vissza Stuttgartban

MTI MTIMTI MTI
2017.04.26. 22:56
Az orosz Marija Sarapova sikerrel tért vissza a doppingügye miatti 15 hónapos eltiltását követően, mivel szerdán két szettben legyőzte az olasz Roberta Vincit a 776 ezer dollár (222.8 millió forint) összdíjazású stuttgarti salakpályás női tenisztorna első fordulójában.

A telt házat jelentő 4500 néző előtt rendezett mérkőzés előtt visszafogott, udvarias taps, illetve szórványos füttyszó fogadta Sarapovát. Az ötszörös Grand Slam-torna győztes játékos legutóbb tavaly januárban lépett pályára tétmeccsen, amikor kikapott Serena Williamstől az ausztrál nyílt bajnokság negyeddöntőjében.

„Ez a legjobb érzés a világon. Nagyon különleges volt visszatérni a pályára, régóta vártam erre a pillanatra. Jelenleg ez a legjobb teljesítmény, amit nyújtani tudok. Bár régóta teniszezem, de berozsdásodtam, ezért most meg kell próbálnom visszaszereznem a korábbi ritmust" – nyilatkozta győzelme után.

A nemzetközi szövetség (ITF) júniusban két évre tiltotta el a volt világelsőt meldonium használata miatt, a nemzetközi Sportdöntőbíróság azonban októberben 15 hónapra enyhítette a büntetését, amely éppen kedden éjfélkor járt le. A stuttgarti tornán szabadkártyával indulhatott.

Sarapova az elsők között bukott meg a 2015 decemberében tiltólistára került meldoniummal. Doppingtesztje tavaly januárban, éppen az ausztrál nyílt bajnokságon lett pozitív. Azzal védekezett, hogy a 2000-es évek közepén gyakran betegeskedett, magnéziumhiányt, szívritmuszavart állapítottak meg, és cukorbetegségre utaló jeleket találtak nála, a családjában előfordult cukorbetegség, ezért kezdett gyógyszereket szedni. Hangsúlyozta, nem tudta, hogy a készítmény, amelyet tíz évig szedett, tiltott anyagot tartalmaz.

A világranglistán hatodik spanyol Gabrine Muguruza kikapott a selejtezőből érkező észt Anett Kontaveittól, aki 67 hellyel mögötte áll a WTA-rangsorban.

WTA-TORNA, STUTTGART (776 ezer dollár, salak)
NYOLCADDÖNTŐ

Halep (román, 4.)–Strycová (cseh) 6:2, 6:3
Kontaveit (észt)–Muguruza (spanyol, 5.) 2:6, 7:6 (7–1), 6:1
A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Sarapova (orosz)–Vinci (olasz) 7:5, 6:3
Vandeweghe (amerikai)–Ostapenko (lett) 7:6 (7–3), 7:6 (7–3)

Legfrissebb hírek

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45

Udvardy Pannának a 16 között véget ért a guadalajarai torna

Tenisz
2026.09.15. 23:03