US Open: doppingvétség miatt nem indul az ötszörös GS-tornagyőztes

MTI MTIMTI MTI
2017.08.07. 19:21
Doppingvétség miatt két hónapra eltiltották az olasz Sara Erranit, aki így biztosan nem indul az Amerikai nemzetközi teniszbajnokságon (US Open).

A párosban ötszörös Grand Slam-tornagyőztes olasz játékos szervezetében letrozol jelenlétét mutatta ki a február közepén versenyen kívül elvégzett ellenőrzés. Bevallása szerint a mellrákműtéten átesett édesanyja szedi azt a Femara nevű gyógyszert, amelynek ez a hatóanyaga, az ő szervezetébe pedig véletlenül került.

„Soha életemben nem szedtem semmilyen tiltott szert. Nagyon csalódott vagyok, ugyanakkor tiszta a lelkiismeretem, mert nem követtem el szabálytalanságot” – mondta a 30 éves Errani.

A nemzetközi szövetség (ITF) illetékes testületének meghallgatásán Errani édesanyja leszögezte, hogy lánya igazat mondott, és elárulta, az egyik tablettája a konyhában a csomagolásból véletlenül beleesett abba a vízbe, amiben az ételt készítette.

Az ITF álláspontja szerint valóban nincs rá bizonyíték, hogy a játékos rendszeresen szedett volna letrozol tartalmú szert, nem követett el hibát, illetve gondatlanság sem terheli. Mivel a vétség mértéke minimális, ez tükröződik az eltiltás csekély időtartamán, hiszen a versenyzőnek csak két hónapot kell kihagynia, és októberben ismét teniszezhet.

A US Open augusztus 28-án kezdődik. Erranit visszamenőleges hatállyal is eltiltották a február 16. és június 7. közötti időszakra, ezért az akkor szerzett pénzdíjakat vissza kell fizetnie.

A letrozolt a testépítők izomtömeg-növelésre szokták használni.

A világranglista 98. helyezettjének egyesben az volt a legjobb eredménye, amikor 2012-ben döntőt játszott a Francia nemzetközi bajnokságon.

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55