Tenisz: „A szezon fénypontja” – örömszavak Fucsovicstól

KLEIN RONKLEIN RON
2017.09.17. 21:56
null
Fucsovics újra nagyot alkotott a Davis-kupában (Fotó: Koncz György)
Mint ismert, Magyarország 1996 után ismét a Davis-kupa világcsoportjában szerepelhet majd azt követően, hogy vasárnap Fucsovics Márton három szettben legyőzte Karen Hacsanovot, biztossá téve a mieink feljutását a legjobbak közé. A szenzációs siker (3–1 lett a végeredmény) után Fucsovics és a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Köves Gábor értékelte a látottakat.

– Sikerének hála a magyar válogatott feljutott a világcsoportba, hősként ünnepelték!
– Igen, én vagyok most a hős, de ez a többiek nélkül nem sikerült volna – mondta Fucsovics Márton a sikert követően. – Attila remekül játszott egész évben, végig nagyon jó volt a hangulat a válogatottban, a padról támogattak, szükségem volt rájuk és a csodás közönségre is. Ez egy igazi csapatmunka volt, de örülök, hogy egyéniben és párosban összesen háromszor tudtam nyerni.

– Amikor három évvel ezelőtt az euro-afrikai zóna harmadik osztályában szerepelt a csapat, gondolta volna, hogy eljutnak idáig?
– Szerintem nem csak én, senki nem hitte volna. De lépésről lépésre haladtunk, mindenki ellen kiadtuk a maximumot magunkból, ez valamikor elég volt a sikerhez, valamikor nem. Úgy érzem, a hozzáállásunk és teljesítményünk alapján megérdemeltük a feljutást az oroszok ellen.

– A mérkőzés elején rendkívül fáradtnak tűnt. Hogyan érezte magát fizikailag?
– Azt hiszem, érthető, hogy nem voltam friss, hiszen két nagyon kemény napon voltam túl. Igyekeztem a fontos pontokra nagyon figyelni, fokozatosan melegedtem bele a meccsbe, a második játszma megnyerését követően úgy éreztem, hogy ez meglehet három szettben. Nagyon boldog vagyok, az utolsó labdamenet követő pillanat a szezon fénypontja volt.

ÍGY ÉRTÉKELTEK A KAPITÁNYOK
Köves Gábor, a magyar szövetségi kapitány: – Ugyanolyan boldog vagyok most, mint amikor kilencvenötben legyőztük az ausztrálokat. Mindkettő olyan élmény, amit sohasem felejt el az ember, most is tisztán emlékeszem arra az örömre. Lehet, hogy nem most, de ezt a győzelmet is meg fogom könnyezni. Fantasztikus dolog, hogy a magyar férfiválogatott a világ tizenhat legjobbja között szerepelhet a következő szezonban, hálás vagyok mindenkinek, aki segített ebben.
Igor Kunyicin, az orosz szövetségi kapitány: – Márton fantasztikusan játszott, megérdemelten nyert a magyar csapat. Kevés időnk volt arra, hogy a kemény pályáról átálljunk a salakra, ez most így sikerült, sajnálom.

DAVIS-KUPA
A VILÁGCSOPORTBA JUTÁSÉRT
MAGYARORSZÁG–OROSZORSZÁG 3–1

Budapest, Kopaszi-gát, salakpálya
Fucsovics Márton–Karen Hacsanov 7:5, 6:4, 6:4
A Balázs Attila–Andrej Rubljov mérkőzést nem játszották le
SZOMBATON

Fucsovics Márton, Balázs Attila–Danyiil Medvegyev, Konsztantyin Kravcsuk 7:6, 6:4, 7:6
PÉNTEKEN
Fucsovics Márton–Andrej Rubljov 6:2, 6:4, 5:7, 2:6, 6:3
Balázs Attila–Karen Hacsanov6:3, 2:6, 6:7 (12–14), 1:6

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
5 órája

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
7 órája

Davis-kupa: párosban is sikerrel jártunk, Magyarország szettet sem veszítve 4–0-ra legyőzte Luxemburgot

Tenisz
2026.09.19. 16:47

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45