Tenisz: ötpályás fedett csarnok épül Székesfehérváron

MTI MTIMTI MTI
2017.09.06. 15:18
Címkék
Ötpályás fedett teniszcsarnokot épít a Kiskút Tenisz Klub Székesfehérváron: a tervek szerint novembertől az Európában is egyedülálló létesítményben már játszani lehet – hangzott el szerdán egy 15 ezer dolláros ITF Future teniszversenyt beharangozó sajtótájékoztatón.

Viszló Csaba, a klub tulajdonosa az MTI kérdésére elmondta, hogy banki hitelből és önerőből, 500-600 millió forintból valósítják meg a 4200 négyzetméter alapterületű, fedett teniszcentrumot. A létesítmény földszintjén lesznek a salakborítású teniszpályák, valamint a klubház, a földalatti szinten pedig az öltözők, a bírói szobák és a wellness-részleg kap helyet.

A pályák melletti két fix lelátón 200-250 néző foglalhat helyet, komolyabb verseny esetén pedig mobil lelátókkal a befogadóképesség jelentősen bővíthető. Az építmény tökéletesen alkalmas lesz ATP- és WTA-versenyek, vagy Davis-kupa-találkozók megrendezésére.

A klubtulajdonos reményei szerint a komplexum igazi vonzerejét az egész éves, időjárástól független használhatóság jelenti majd, mert például az európai salakszezonra fedett pályán nem igazán lehet felkészülni sehol Magyarországon. Úgy vélte, akár több száz kilométer távolságból is Székesfehérvárra járnak majd edzeni a női és férfi profi teniszezők.

Viszló Csaba kiemelte, hogy a teniszcentrum szabadtéri pályáin hetente 1300 diák edz, az egy éve alapított klubnak 270 igazolt versenyzője van. Hozzátette, hogy a fiatalokkal hét főállású edző foglalkozik.

A hétvégén kezdődő nemzetközi női teniszversenyről Marosi Katalin versenyigazgató elmondta, hogy az előzetes nevezések alapján a legjobb tízben három magyar teniszező lesz, de a selejtezőben további tíz magyar küzd a főtáblára kerülésért. Jelezte, hogy a viadalon román, horvát, kanadai, dán, olasz és ukrán játékos is indul.

Az ITF hivatalos honlapja szerint Bukta Ágnes az első helyen kiemelt, Udvardy Panna harmadik, míg Jani Réka kilencedik kiemeltként kezdi a versenyt. A selejtezőket követően jövő keddtől rendezik a főtáblás meccseket, a páros döntő szombaton, az egyéni vasárnap lesz.

 

Legfrissebb hírek

Rinderknech lesz Marozsán ellenfele az első fordulóban a dubai tenisztornán

Tenisz
2026.02.21. 13:20

Fucsovics kikapott a 2024-es győztestől Dohában

Tenisz
2026.02.18. 13:47

Dohai tenisztorna: Fucsovics sima győzelemmel nyolcaddöntős

Tenisz
2026.02.17. 13:28

Shelton és Cerúndolo is hazai pályán nyert tenisztornát

Tenisz
2026.02.16. 08:42

Bondár Anna kikapott a dubai selejtezőben

Tenisz
2026.02.13. 08:53

Davis-kupa: Luxemburg lesz a mieink ellenfele szeptemberben

Tenisz
2026.02.12. 12:50

Kellemetlen meglepetés: Fucsovics az első körben kikapott Rotterdamban

Tenisz
2026.02.11. 13:29

Davis-kupa: a magyar válogatott kiemelt lesz a csütörtöki sorsoláson

Tenisz
2026.02.10. 19:26
Ezek is érdekelhetik