Tenisz: Babos Tímeáék nyerték meg a moszkvai tornát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.10.20. 12:19
null
Babos Tímea a negyedik trófeáját nyerte Andrea Hlaváckovával közösen
Babos Tímea és a cseh Andrea Hlavácková nyerte meg a moszkvai kemény pályás női tenisztornát, mivel a fináléban döntő rövidítésben legyőzte a Nicole Melichar, Anna Smith amerikai, brit duót.

 

Nagyszerűen kezdte a mérkőzést a magyar, cseh kettős, kétszer is elvette ellenfele adogatását és gyorsan 4:0-s előnyre tett szert – majd 6:2-re megnyerte a szettet.

Stollár Fanny Luxembourgban az elődöntőig jutott

A második felvonás elején kissé beragadtak Babosék, s bár 0:2-ről hamar egyenlítettek, Melicharék sorozatban három játékot megnyerve 5:2-re elhúztak, és 6:3-ra megnyerték a szettet.

A döntő rövidítés aztán ismét Babosékról szólt, 1–1 után 5–1-re elhúztak, végül pedig 10–3-mal zárták le a finálét.

„Boldog vagyok, hogy újabb versenyt sikerült nyernünk! Nagyon nehéz héten vagyunk túl, de lényeg a győzelem – nyilatkozott Babos Tímea hivatalos honlapján. – Kiválóan szervezett versenyen vettünk részt, nagyszerűen éreztük magunkat. Most irány Szingapúr és a páros-világbajnokság. Remélem, hogy ott is hasonlóan sikeresek leszünk.”

Babos idén hatodszor döntőzött Hlavácková oldalán, ebből a negyedik alkalommal nyert. Pályafutása során ez volt a 15. tornagyőzelme a párosok mezőnyében.

WTA-TORNA, MOSZKVA (823 888 dollár, kemény pálya)
NŐI PÁROS, ELŐDÖNTŐ

Babos Tímea, Andrea Hlavácková (magyar, cseh, 1.)–Nicole Melichar, Anna Smith (amerikai, brit) 6:2, 3:6, 10–3

Legfrissebb hírek

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31

Davis-kupa: Marozsán két szettben legyőzte az időnként villogó Van Herckket, vezetünk Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.18. 19:57

A Luxemburg elleni csatából szinte csak jól jöhetünk ki a Davis-kupa-osztályozón

Tenisz
2026.09.18. 10:56

Tenisz: visszavonult a hatszoros Grand Slam-győztes Joe Salisbury

Tenisz
2026.09.17. 20:36

Davis-kupa: Marozsán Fábián kezd Luxemburg ellen

Tenisz
2026.09.17. 13:45

Udvardy Pannának a 16 között véget ért a guadalajarai torna

Tenisz
2026.09.15. 23:03

Tenisz: Jack Draper idén már nem lép többet pályára

Tenisz
2026.09.15. 21:28

Bardóczky Kornél: Minden zökkenőmentesen zajlik, bízom a győzelemben Luxemburgban

Tenisz
2026.09.14. 20:44