Tenisz: Fucsovics egyéni csúccsal 84. a világranglistán!

MTI MTIMTI MTI
2017.10.30. 09:18
null
Fucsovics Márton élete legjobb formájában van (Fotó: AFP)
Fucsovics Márton 16 helyet előrelépve a 84. helyen áll a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján. Babos Tímea öt helyet javítva a hetedik párosban a női teniszezőknél.

A magyar éljátékos három hónap szünet után, egy hete tért vissza a top 100-ba, korábbi legjobbja a 99. hely volt. A múlt héten Bázelben versenyzett, ahol a selejtezőből két győzelemmel feljutott a főtáblára, majd további két meccset nyerve a negyeddöntőbe került – életében először. Ott csak több mint háromórás csatában maradt alul az ATP-rangsorban akkor negyedik, címvédő Marin Ciliccsel szemben, aki az ötödik helyre csúszott vissza.

A 25 éves nyíregyházi teniszezőnek – aki a hét legnagyobb ugrását produkálta a top 100-ban – minden bizonnyal ez volt az idei utolsó tornája.

A rangsor élén nem történt változás, továbbra is Rafael Nadal vezet a Bázelben nyolcadszor bajnok Roger Federer előtt. A spanyol sztár a héten Párizsban indul, svájci riválisa azonban pihen, és csak a jövő vasárnap rajtoló londoni ATP-világbajnokságon versenyez ismét.

TENISZ, ATP-VILÁGRANGLISTA
(az ATP honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés)

1. ( 1.) Rafael Nadal (spanyol) 10 465 pont
2. ( 2.) Roger Federer (svájci) 9005
3. ( 3.) Andy Murray (brit) 4790
4. ( 5.) Alexander Zverev (német) 4400
5. ( 4.) Marin Cilic (horvát) 4185
6. ( 6.) Dominic Thiem (osztrák) 3935
7. ( 7.) Novak Djokovics (szerb) 3765
8. ( 8.) Grigor Dimitrov (bolgár) 3650
9. ( 9.) Stan Wawrinka (svájci) 3360
10. (10.) David Goffin (belga) 2975
11. (11.) Pablo Carreno (spanyol) 2650
12. (12.) Milos Raonic (kanadai) 2555
13. (14.) Sam Querrey (amerikai) 2525
14. (13.) John Isner (amerikai) 2505
15. (15.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 2490
…84. (100.) Fucsovics Márton 629
…167. (164.) Balázs Attila 322

Babos Tímea öt helyet javítva a hetedik párosban a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. Ez szintén karriercsúcsot jelent.

A 24 éves magyar játékos – aki egyesben idén már várhatóan nem indul – a cseh Andrea Hlávacková oldalán megnyerte vasárnap a szingapúri WTA-világbajnokságot, megszerezve pályafutása 16. trófeáját.

A párosrangsor élén – tajvani partnerével holtversenyben – továbbra is a svájci Martina Hingis áll, aki a vb-n bejelentette visszavonulását, és utolsó mérkőzését Babosék ellen veszítette el az elődöntőben.

Az egyes-világranglistán a világbajnok dán Caroline Wozniacki három helyet előrelépve harmadikként zárja az évet a román Simona Halep és a spanyol Garbine Muguruza mögött.

WTA-VILÁGRANGLISTA
(a WTA honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés)
1. ( 1.) Simona Halep (román) 6175 pont
2. ( 2.) Garbine Muguruza (spanyol) 6135
3. ( 6.) Caroline Wozniacki (dán) 6015
4. ( 3.) Karolína Plísková (cseh) 5730
5. ( 5.) Venus Williams (amerikai) 5597
6. ( 4.) Elina Szvitolina (ukrán) 5500
7. ( 7.) Jelena Ostapenko (lett) 5010
8. ( 8.) Caroline Garcia (francia) 4420
9. ( 9.) Konta Johanna (brit) 3610
10. (10.) Kristina Mladenovic (francia) 2885
11. (11.) Szvetlana Kuznyecova (orosz) 2856
12. (12.) Coco Vandeweghe (amerikai) 2819
13. (13.) Sloane Stephens (amerikai) 2722
14. (14.) Anasztaszja Pavljucsenkova (orosz) 2425
15. (15.) Anastasija Sevastova (lett) 2295
…57. (57.) Babos Tímea 1032
…173. (167.) Gálfi Dalma 325


Páros-világranglista:
1. (1.) Martina Hingis (svájci) és Csan Jung-csan (tajvani) 10 130 pont
3. (4.) Jekatyerina Makarova (orosz) és Jelena Vesznyina (orosz) 7320
5. (6.) Andrea Hlavácková (cseh) 6885
6. (9.) Lucie Safárová (cseh) 6800
7. (12.) BABOS TÍMEA 5600
8. (7.) Bethanie Mattek-Sands (amerikai) 5591
9. (8.) Peng Suaj (kínai) 4890
10. (10.) Casey Dellacqua (ausztrál) 4715

 

Legfrissebb hírek

WTA-vb: Indian Wellsbe költözik a torna

Tenisz
10 perce

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
22 órája

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.29. 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
2026.06.29. 09:09

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54
Ezek is érdekelhetik