WTA-vb: a sportigazgató szerint nagyon érett Babos sikere

Vágólapra másolva!
2017.10.29. 20:59
Babos Tímea 2014 óta folyamatosan ott van párosban az elődöntőkben, döntőkben, a szingapúri vb-nek is harmadszor volt résztvevője, így „nagyon érett”, hogy egyszer megnyerje azt – mondta Juhász Gábor, a Magyar Teniszszövetség sportigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

A sportigazgatót azzal kapcsolatban kérdezték, hogy vasárnap Babos Tímea és Andrea Hlavácková nyerte meg a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyét, a vasárnapi fináléban döntő rövidítésben legyőzve a holland Kiki Bertenst és a svéd Johanna Larssont.
Juhász Gábor azt mondta: ez a siker nem véletlen, hiszen Babos Tímea párosbeli pályafutását tekintve 2014 óta a gyors felületeken folyamatosan ott van elődöntőben, döntőben: 2014-ben Wimbledonban finálét játszott, 2015-ben elődöntőt, 2016-ban megint döntőt. Emellett harmadszor volt résztvevője különböző partnerekkel a szingapúri vb-nek, tehát „nagyon érett, hogy egyszer megnyerje” – fogalmazott.

A mérkőzést elemezve a sportigazgató elmondta, mindkét páros túl volt a saját ága legnehezebb ellenfelén: a Babos, Hlavácková duó az első, a Bertens, Larsson kettős a második kiemeltet győzte le. Ez viszont mindkét fél teljesítményére rányomta a görcsösséget, feszültséget, véleménye szerint ez Andrea Hlaváckovára hatott a leginkább. Ezért másfél szettig Babos Tímea vitte a meccset, és az, hogy fordítani tudtak, nagyban attól függött, Hlavácková mennyire nő fel Babos mellé – vélekedett.

Babos Tímea agresszív játékát Juhász Gábor úgy kommentálta, ezt szokták meg tőle: „Timi kőkemény, nem egy női páros játékosa, nagyon férfiasan játszik, főleg a hálónál”.

Véleménye szerint ez a győzelem lélektanilag hatással lehet az egyéni teljesítményére is, hiszen sokat számít az, ha egy versenyzőnek megvan az önbizalma.

Azzal kapcsolatban, hogy Babos Tímea bejelentette, nem Hlaváckovával folytatja a párospályafutását, Juhász Gábor annyit mondott: nem volt előjele ennek a döntésnek, de tudnak róla, részleteket azonban csak a jövő hétre meghirdetett sajtótájékoztatón fog elárulni a játékos.
vasárnap Babos Tímea és Andrea Hlavácková nyerte meg a hétmillió dollár összdíjazású szingapúri tenisz WTA-világbajnokság páros versenyét, a vasárnapi fináléban döntő rövidítésben legyőzve a holland Kiki Bertenst és a svéd Johanna Larssont.
Juhász Gábor azt mondta: ez a siker nem véletlen, hiszen Babos Tímea párosbeli pályafutását tekintve 2014 óta a gyors felületeken folyamatosan ott van elődöntőben, döntőben: 2014-ben Wimbledonban finálét játszott, 2015-ben elődöntőt, 2016-ban megint döntőt. Emellett harmadszor volt résztvevője különböző partnerekkel a szingapúri vb-nek, tehát „nagyon érett, hogy egyszer megnyerje” – fogalmazott.

A mérkőzést elemezve a sportigazgató elmondta, mindkét páros túl volt a saját ága legnehezebb ellenfelén: a Babos, Hlavácková duó az első, a Bertens, Larsson kettős a második kiemeltet győzte le. Ez viszont mindkét fél teljesítményére rányomta a görcsösséget, feszültséget, véleménye szerint ez Andrea Hlaváckovára hatott a leginkább. Ezért másfél szettig Babos Tímea vitte a meccset, és az, hogy fordítani tudtak, nagyban attól függött, Hlavácková mennyire nő fel Babos mellé – vélekedett.

Babos Tímea agresszív játékát Juhász Gábor úgy kommentálta, ezt szokták meg tőle: „Timi kőkemény, nem egy női páros játékosa, nagyon férfiasan játszik, főleg a hálónál”.

Véleménye szerint ez a győzelem lélektanilag hatással lehet az egyéni teljesítményére is, hiszen sokat számít az, ha egy versenyzőnek megvan az önbizalma.

Azzal kapcsolatban, hogy Babos Tímea bejelentette, nem Hlaváckovával folytatja a párospályafutását, Juhász Gábor annyit mondott: nem volt előjele ennek a döntésnek, de tudnak róla, részleteket azonban csak a jövő hétre meghirdetett sajtótájékoztatón fog elárulni a játékos.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik