Tenisz: több változás, megreformálják a Grand Slam-tornákat

MTI MTIMTI MTI
2017.11.21. 19:04
null
A wimbledoni férfi GS-tornát idén Roger Federer nyerte (Fotó: AFP)
A négy legnagyobb tenisztorna, az ausztrál, a francia és az amerikai nyílt bajnokság, valamint a wimbledoni verseny szervezői több reformjavaslatot is elfogadtak.

 

Az úgynevezett Grand Slam-bizottság tagjai múlt heti ülésükön – amelynek döntéseit kedden hozták nyilvánosságra – úgy határoztak, jövő évtől kezdve pénzlevonással sújtják azokat a játékosokat, akik a főtábla első fordulójában meccs közben visszalépnek, vagy a szokásosnál rosszabb teljesítményt nyújtanak. Ezzel szeretnék elejét venni annak, hogy a játékosok sérülten is elinduljanak a nagy tornákon csak azért, hogy felvegyék az első fordulós szereplésért járó jutalmat.

Azok, akik a sorsolás előtt visszalépnek, megkapják a pénzdíj ötven százalékát, míg a maradék részt a helyükre a főtáblára kerülő játékosok érdemlik ki.

További változást jelent, hogy a jövő évi ausztrál nyílt bajnokságon – az idei US Openen való tesztüzem után – a főtáblán is 25 másodperc áll majd rendelkezésre az adogatásra.

Az ülésen arról is döntöttek, hogy 2019-től kezdődően a mostani 32 kiemelt játékos helyett csak 16 lesz a Grand Slameken.

Legfrissebb hírek

Wimbledon: simán kikapott spanyol ellenfelétől Marozsán

Tenisz
1 órája

Serena Williams vereséggel tért vissza Wimbledonba

Tenisz
18 órája

Zverev négy szettben győzte le a wimbledoni újoncot

Tenisz
20 órája

Wimbledon: lazán lépett tovább az ötödik kiemelt a férfiaknál

Tenisz
Tegnap, 15:51

Wimbledon: Udvardy Panna simán, Bondár Anna két meccslabdáról kapott ki a nyitó körben

Tenisz
2026.06.29. 22:04

Marozsán magabiztos győzelemmel kezdett Wimbledonban

Tenisz
2026.06.29. 19:12

Sinner már az első fordulóban ötszettes csatára kényszerült Wimbledonban, de továbbjutott

Tenisz
2026.06.29. 18:38

Wimbledon: Chwalinskának meccslabdája volt, amikor megsérült, és végül kiesett az első fordulóban

Tenisz
2026.06.29. 15:08
Ezek is érdekelhetik