Tenisz: több néző és esti meccs – elköltözik a miami torna

MTI MTIMTI MTI
2017.12.20. 18:58
Elköltözik 2019-ben jelenlegi színhelyéről a minden év márciusában megrendezett miami kemény pályás tenisztorna.

A másfél hetes, koedukált versenyre 24 kilométerrel arrébb, Key Biscayne helyett Miami Gardensben kerül majd sor. A kiemelt mérkőzéseket a Miami Dolphins amerikaifutball-csapat erre a célra átalakított stadionjában rendezik 13 800 férőhellyel, emellett 29 további pályán lesznek meccsek, ezek közül a legnagyobb nézőtérre 5042-en ülhetnek le.

A szervezők szerdai tájékoztatása szerint a költözés oka az, hogy az új helyszínen több hely lesz a játékosoknak, szurkolóknak és a parkolóknak. A komplexum építése hamarosan megkezdődik, és várhatóan 50 millió dollárba kerül. A napi össznézőszám 25 062-ről 32 474-re emelkedhet, ráadásul a modern világítóberendezéseknek köszönhetően több találkozót lehet majd késő este lebonyolítani.

A Key Biscayne-i fejlesztéseket egy 2015-ös bírósági végzés ellehetetlenítette, így szóba került, hogy a torna Dél-Amerikába vagy Kínába telepszik át. A jelenlegi színhelyen a 32., utolsó verseny 2018. március 19-én kezdődik.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
2026.04.27. 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27

Piros Zsombor kiemeltet győzött le a madridi tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.04.20. 22:18
Ezek is érdekelhetik