Tenisz: Djokovics egy bemutatótornán tér vissza a jövő héten

MTI MTIMTI MTI
2018.01.03. 17:40
Jövő héten egy bemutatótornán tér vissza hosszú sérülését követően Novak Djokovics, korábbi világelső teniszező.

A 30 éves szerb klasszis – aki könyökproblémák miatt fél évet hagyott ki – részt vesz a Kooyong Classicon, valamint ütőt ragad a Tie Break Tens elnevezésű rendezvényen is. Mindkettőt Melbourne-ben rendezik.

Utóbbin minden mérkőzés kizárólag egy szuperrövidítésből áll, amelyet tíz pontra játszanak. A győztes 250 ezer dolláros (65 millió forint) pénzdíjat kap. Először 2015-ben Londonban, azóta pedig Bécsben és Madridban rendeztek ilyen tornát.

A Djokovics honlapján megjelent közlemény szerint ezeket követően dönt majd arról, hogy indul-e az év első Grand Slam-viadalán, az Ausztrál nemzetközi bajnokságon, amelyet hatszor nyert meg.

Legfrissebb hírek

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
Tegnap, 10:20

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
Tegnap, 9:09

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41

Gyász: elhunyt Szikszay András, a legendás Csonti

Tenisz
2026.06.19. 20:01
Ezek is érdekelhetik