Tenisz: Gálfi Dalma is a selejtezőben búcsúzott

MTI MTIMTI MTI
2018.02.18. 22:55
Bondár Anna után Gálfi Dalma is a selejtező első fordulójában búcsúzott a budapesti, 226 ezer 750 dollár összdíjazású női kemény pályás tenisztornán a BOK-csarnokban.

A 19 éves, szabadkártyás magyar játékos a szlovák Jana Cepelovától kapott ki három szettben, 2 óra 51 perces mérkőzésen, vasárnap este.

A címvédő, harmadik helyen kiemelt Babos Tímea a német Tatjana Maria ellen kezdi meg szereplését egyesben a jövő héten.

A címvédő, harmadik helyen kiemelt Babos Tímea a német Tatjana Maria ellen kezdi meg szereplését egyesben a jövő héten.

A budapesti viadal főtábláján egyesben két szabadkártyás magyar lesz még: Stollár Fanny (210.) és Udvardy Panna (369.). Előbbi balszerencséjére éppen az első helyen kiemelt, 2016-ban WTA-világbajnok szlovák Dominika Cibulkovával (30.) csap össze a nyitó körben, míg Udvardy a nyolcadikként rangsorolt horvát Donna Vekic (50.) ellen kezd.

WTA-TORNA, BUDAPEST (226 750 dollár, kemény pálya)
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ

Jana Cepelová (szlovák)–Gálfi Dalma 7:6 (7-4), 4:6, 7:6 (7-3)
KORÁBBAN
Viktória Kuzmová (szlovák)–Bondár Anna 7:6 (7-5), 6:1
Schnyder (svájci)–Juvan (szlovén) 7:6 (11-9), 4:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Bondár Anna közel volt a bravúrhoz, de Mirra Andrejeva őt is legyőzte

Tenisz
2026.04.27. 18:05

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
2026.04.26. 08:45

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
2026.04.25. 21:34

Tenisz: Gálfi Dalma kikapott Andrejevától Madridban

Tenisz
2026.04.25. 16:24

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Tenisz: Gálfi is kiemeltet legyőzve jutott tovább Madridban

Tenisz
2026.04.23. 16:01

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26
Ezek is érdekelhetik