Tenisz: „A kiemelési rendszer az anyukákat bünteti”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.20. 14:31
null
Serena Williamsnek nagyot kell küzdenie, hogy visszakerüljön a világranglista élmezőnyébe (Fotó: AFP)
Hétfőn elkészült a Miami Open tenisztorna sorsolása, a szülés után nemrég visszatérő, korábbi világelső Serena Williams a friss mestertornagyőztes Oszaka Naomival került össze az első körben. Ennek kapcsán szólalt fel James Blake, a torna versenyigazgatója, aki szerint olyan a WTA kiemelési rendszere, mintha az anyukákat büntetné.

 

Serena Williams tavaly szeptemberben hozta világra első gyermekét, összesen 13 hónap kihagyás után a múlt heti Indian Wells-i tornán tért vissza, és a harmadik körben fejezte be a versenyt, miután testvére, Venus legyőzte őt. Serena nem kapott kiemelést Miamiban, ahol épp az említett torna győztesével, Oszaka Naomival találkozik az első körben.

„Ez olyan, mintha büntetnénk az anyukákat – mondta James Blake az AFP-nek. – Nagyon remélem, hogy megváltoztatják a kiemelési szabályokat az ilyen esetek miatt. Igenis védettségre van szüksége a szülés után visszatérő játékosoknak. Ez nem olyan, mint amikor valaki megsérül és elveszíti a szenvedélyét a játék iránt. Segíteni kell a versenyzőket, hogy szülés után is kaphassanak könnyebb sorsolást. Serena már számtalanszor megnyerte a tornát, már csak ezért is kijárna neki, hogy megvédjük.”

A jelenlegi szabályok szerint a fél évnél többet kihagyó versenyző a visszatérése után nyolc versenyen élvezhet védettséget, de ez annyiban kimerül, hogy a kihagyás előtti világranglista-helyezése alapján az indulás biztosított a számára, ám kiemelést nem kap.

Blake azt is elmondta, hogy ebben a témában Williams sosem fog hangot emelni, mert ő minden napra új kihívásként tekint, így ez is egy leküzdendő akadály a számára.

A 36 éves teniszezőnek meg is kell küzdenie azért, hogy visszaverekedje magát a világranglista élmezőnyébe, ugyanis jelenleg 491., ha Miamiban túljutna a japán ellenfelén, akkor a negyedik kiemelt Elina Szvitolinával találkozna a második körben.

 

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
15 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
16 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Alcaraz az új világelső a férfiaknál

Tenisz
2025.09.08. 10:05
Ezek is érdekelhetik