Tenisz: az úton még poroszkált néhány korosztály – eddig

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.03.17. 07:25
null
Daria Kaszatkina szetthátrányból fordított Venus Williams ellen
Női egyesben két húszéves játékos került döntőbe az Indian Wells-i tenisztornán. Az elődöntőben előbb az orosz Daria Kaszatkina győzte le Venus Williamset, majd a japán Oszaka Naomi mosta le a pályáról a világelső Simona Halepet.

 

 

Mindkét fiatal megdolgozott a döntőbe jutásért. A 20. kiemelt Kaszatkina többek között a US Open-címvédő Sloane Stephens, valamint két korábbi világelső, Angelique Kerber és Venus Williams testén át masírozott be a fináléba.

A felső ágon Oszaka áldozatai között három korábbi, illetve jelenlegi világelső volt, ugyanis Halep előtt Marija Sarapovát és Karolína Plískovát is búcsúztatta, hogy a világranglistán egykor másodikként jegyzett Agnieszka Radwanskáról már ne is beszéljünk. Az oszakai születésű japán hölgytől a tornán eddig csak a görög Maria Szakkari tudott szettet rabolni.

WTA-TORNA, INDIAN WELLS (7 972 535 dollár, kemény pálya)
EGYES, ELŐDÖNTŐ
Oszaka (japán)–Halep (román, 1.) 6:3, 6:0
Kaszatkina (orosz, 20.)–V. Williams (amerikai, 8.) 4:6, 6:4, 7:5

 

Legfrissebb hírek

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
14 órája

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
16 órája

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41

Gyász: elhunyt Szikszay András, a legendás Csonti

Tenisz
2026.06.19. 20:01
Ezek is érdekelhetik