Tenisz: már nem Andre Agassi Novak Djokovics edzője

TŐKE JÁNOSTŐKE JÁNOS
2018.03.31. 09:16
null
Agassi és Djokovics között gyakran akadt nézeteltérés (Fotó: archív)
Habár mindketten hosszabb távra terveztek, az amerikai Andre Agassi közölte, már nem ő az edzője a korábbi világelsőnek, a szerb Novak Djokovicsnak.

 

Agassi az előző időszakban a szerb játékos szakmai csapatának a tagja volt, s a nagy versenyekre ő kísérte el a könyökműtét után nemrég visszatérő teniszezőt.

„Segíteni szerettem volna Novaknak, azonban sűrűn arra a végkövetkeztetésre jutottunk, hogy egyes dolgokban nem értünk egyet. Sok sikert kívánok neki a pályafutása folytatásában" – mondta Agassi az ESPN-nek.

Az amerikai tavaly, pár nappal a Roland Garros előtt került be Djokovics szakmai stábjába, azonban ezután a szerb klasszis a könyöksérülése miatt a fél idényt kihagyta, a visszatérése pedig nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna: az Australian Openen a nyolcaddöntőben kapott ki a dél-koreai Csung Hjontól, Indian Wellsben a japán Daniel Tarogyőzte le a második fordulóban, Miamiben pedig a francia Benoit Paire ellenében veszített, rögtön az első meccsén.

Az amerikai távozása után Djokovics csak a cseh Radek Stepánekkel dolgozik majd együtt.

 

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
18 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31