Tenisz: Cicipasznak sem volt esélye Nadal ellen Barcelonában

Vágólapra másolva!
2018.04.29. 17:57
null
Rafael Nadal nem ismert kegyelmet Barcelonában (Fotó: AFP)
A világelső spanyol Rafael Nadal sikerével ért véget a barcelonai férfi tenisztorna, mivel a döntőben magabiztosan legyőzte a görög Sztefanosz Cicipaszt.

 

A 19 éves görög is szettveszteség nélkül jutott el a fináléig, de ott az első, simán megnyert adogatógém után a salakkirály spanyol zsinórban öt játékot nyert meg, majd 5:2 után kiszerválta a játszmát (6:2).

A második felvonás sem alakult sokkal szorosabban, Nadal kétszer is elvette Cicipasz adogatását, majd sajátját nagyot küzdve megfordította, így már 4:0-ra vezetett. Itt a szépítés még összejött a görögnek, több játékra viszont már nem futotta erejéből (6:1).

Nadal a 77. ATP-torna-győzelmét aratta, ebből az 55.-et salakon, a 11.-et Barcelonában.

ATP 500-AS TORNA, BARCELONA (2 510 900 euró, salak)
EGYES, DÖNTŐ

Nadal (spanyol, 1.)–Cicipasz (görög) 6:2, 6:1

A budapesti viadalt Marco Cecchinato nyerte meg, a 25 éves olasz a döntőben két szettben legyőzte az ausztrál John Millmant. Utóbbi a második játszmában hiába vezetett 4:1-re is, ezt követően már nem tudott újabb játékot nyerni.

ATP 250-ES TORNA, BUDAPEST (501 345 euró, salak)
EGYES, DÖNTŐ

Cecchinato (olasz)–Millman (ausztrál) 7:5, 6:4

Karolína Plísková nyerte meg a stuttgarti tornát és a vele járó Porschét (Fotó: AFP)
Karolína Plísková nyerte meg a stuttgarti tornát és a vele járó Porschét (Fotó: AFP)


A stuttgarti női viadalon az ötödik helyen kiemelt cseh Karolína Plísková két szoros szettben legyőzte az amerikai CoCo Vandeweghét, így övé lett a Porsche is.

A korábbi világelső cseh játékos 11 ászt szervált a mérkőzésen, amelyet csaknem két óra alatt nyert meg. Ez volt a huszadik döntője WTA-tornán, és a tizedik sikere. A Vandeweghe elleni mérlege is ötvenszázalékos, három vereség mellett most nyert harmadszor.

WTA-TORNA, STUTTGART (750 900 dollár, salak)
EGYES, DÖNTŐ
Ka. Plísková (cseh, 5.)–Vandeweghe (amerikai) 7:6 (7–2), 6:4

WTA-TORNA, ISZTAMBUL (250 000 dollár, salak)
EGYES, DÖNTŐ

Parmentier (francia)–Hercog (szlovén) 6:4, 3:6, 6:3

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik