Tenisz: Djokovics pénteken eldönti, indul-e Budapesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.19. 19:23
null
Novak Djokovics pénteken dönti el, hogy hol indul a jövő héten (Fotó: AFP)
Novak Djokovics a monte-carlói kiesése után az Origo kérdésére válaszolva elmondta, pénteken dönti el, hogy Budapesten vagy Barcelonában indul el a jövő héten. A korábbi világelső szerb klasszis mindenképpen versenyezni akar, mert több mérkőzésre van szüksége.

 

FUCSOVICS GYŐZKÖDTE
„Éppen Mike Tysonnal fotózkodott, amikor kijöttem, elkísért az öltözőig, és elmondta, hogy követi az eredményeimet, gratulált a mai mérkőzésemhez – mondta Fucsovics Márton a Troicki elleni sikerét követően. – Hozzátette, a szerbek már kezdenek félni tőlem. Rég volt már Budapesten, mondtam, jöjjön az ATP-tornánkra, de nem hiszem, hogy eljön.”

„Különböző szempontok alapján fogunk dönteni. A barcelonai verseny erősebb és én most máshol vagyok, mint mondjuk 12 hónappal ezelőtt, akár a ranglistára gondolok, akár arra, hogyan érzem magam a pályán” – idézi az Origo Novak Djokovicsot.

„Többször jeleztem, hogy szükségem van több meccsre, így abban már egyetértés van, hogy játszani fogok a jövő héten, mert fontos, hogy minden lehetőséget kihasználjak. Eredetileg csak Madridban és Rómában szerepeltem volna a Roland Garros előtt, de arra a viadalra szeretnék csúcsformába kerülni és ahhoz meccsek kellenek. Barcelonában egyszer indultam korábban, még a pályafutásom elején.
Budapest új verseny a naptárban. Pénteken mindenképp eldöntöm, melyik versenyen játszom” – tette hozzá a korábbi világelső.

A Nemzeti Sport értesülése szerint a szerb klasszisnak péntek délig kell eldöntenie, hogy Budapesten indul-e.

ATP 1000-ES TORNA, MONTE-CARLO (4 872 105 euró, salak)
NYOLCADDÖNTŐ

Nadal (spanyol, 1.)–Hacsanov 6:3, 6:2
Gasquet (francia)–M. Zverev (német) 6:2, 7:5
Nisikori (japán)–Seppi (olasz) 6:0, 2:6, 6:3
A. Zverev (német, 3.)–Struff (német) 6:4, 4:6, 6:4
Dimitrov (bolgár, 4.)–Kohlschreiber (német) 4:6, 6:3, 6:4
Thiem (osztrák, 5.)–Djokovics (szerb, 9.) 6:7 (2–7), 6:2, 6:3
Goffin (belga, 6.)–Bautista Agut (spanyol, 11.) 6:4, 7:5
Cilic (horvát, 2.)–Raonic (kanadai, 14.) – Raonic visszalépett
A NEGYEDDÖNTŐBEN
Nadal (spanyol, 1.)–Thiem (osztrák, 5.)
Dimitrov (bolgár, 4.)–Goffin (belga, 6.)
Gasquet (francia)–A. Zverev (német, 3.)
Nisikori (japán)–Cilic (horvát, 2.)

Legfrissebb hírek

Tóth Amarissa legyőzte Olijnikovát az antalyai nyolcaddöntőben

Tenisz
2026.02.26. 14:32

Rinderknech lesz Marozsán ellenfele az első fordulóban a dubai tenisztornán

Tenisz
2026.02.21. 13:20

Fucsovics kikapott a 2024-es győztestől Dohában

Tenisz
2026.02.18. 13:47

Dohai tenisztorna: Fucsovics sima győzelemmel nyolcaddöntős

Tenisz
2026.02.17. 13:28

Shelton és Cerúndolo is hazai pályán nyert tenisztornát

Tenisz
2026.02.16. 08:42

Bondár Anna kikapott a dubai selejtezőben

Tenisz
2026.02.13. 08:53

Davis-kupa: Luxemburg lesz a mieink ellenfele szeptemberben

Tenisz
2026.02.12. 12:50

Kellemetlen meglepetés: Fucsovics az első körben kikapott Rotterdamban

Tenisz
2026.02.11. 13:29
Ezek is érdekelhetik