Roland Garros: Edmund jól emlékszik Fucsovicsra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.30. 15:25
null
Reméljük, Fucsovics ellen nem lesz oka az örömre (Fotó: AFP)
A britek első számú teniszezője, a 16. kiemelt Kyle Edmund vár Fucsovics Mártonra a Roland Garros második fordulójában, a legjobb 32 közé jutásért vívott találkozón, csütörtökön. A mérkőzés esélyese a világranglista 17. helyén álló 23 éves teniszező, s nem csak azért, mert kettejük eddigi egyetlen meccsét megnyerte.

 


Tavaly augusztus végén a US Opent felvezető Winston-Salem-i torna nyolcaddöntőjében találkoztak, s akkor a brit fiú remekül játszva alig több mint egy óra alatt 6:2, 6:1-re győzött. Érdekesség, hogy akkor Fucsovics a 122. helyen állt a világranglistán, míg Edmund ugyanúgy a 45. helyen vágott neki a tornának, ahogy most Fucsovics tette a Roland Garrosszal.

„Akkor selejtezőt is játszottam, plusz két meccs volt a lábaimban, fáradt voltam, rosszul teljesítettem. Előtte még nem teniszeztem hozzá hasonló top ötvenes játékos ellen, lenyomott a pályáról, óriási tenyereseket ütött, jól szervált, a kemény pálya feküdt neki. De most azért én is megérkeztem végre a top ötvenbe, sok mérkőzést nyertem meg, nagyobb az önbizalmam. A salak talán neki sem a kedvence, három nyert szettig megyünk, szóval megpróbáljuk ellene a legjobb taktikát kitalálni” – idézte fel emlékeit a tavalyi mérkőzésről Fucsovics, miután hétfőn három szettben legyőzte a kanadai ellenfelét, Vasek Pospisilt.

A 23 éves brit Fucsovicshoz hasonlóan három szettben, 6:2, 6:4, 6:3-ra legyőzte az ausztrál Alex de Minaurt szűk két óra alatt, és ezzel a minimális elvárást már teljesítette is, hiszen jó szokása szerint az idén is eljutott a Roland Garros második fordulójába – ahogy eddig korábbi három részvétele alkalmával is.

A legjobb eredménye Párizsból a tavalyi 3. fordulós szereplése, míg Grand Slam-tornán idén Ausztráliából való a legjobbja, amikor a négy közé menetelt.

Edmund amúgy is kiváló évet fut 2018-ban, hiszen az idén két top 10-es skalpot is begyűjtött (Grigor Dimitrovét és David Goffinét), és áprilisban Marokkóban először döntőzhetett 250-es tornán – Pablo Andújartól két sima 6:2-es szettben kikapott.

Ez az a pont, amiben Fucsovics csütörtöki vetélytársa előtt jár: neki már megvan az első ATP-tornagyőzelme egyesben, ki ne emlékezne Marci múlt heti sikerére Genfben? A brit is tisztában van vele, hogy csütörtöki ellenfele tornagyőzelemből érkezett a francia fővárosba, sőt, kettejük tavalyi mérkőzésére is jól emlékszik.

„Nagyon jól emlékszem a tornára és a mérkőzésre is Fucsovics ellen, mert jól ment a játék, pedig én is a selejtezőből érkeztem azon a tornán, és volt már a hátam mögött néhány meccs. Azóta viszont nagyot fejlődött, Federer ellen is helyt állt Ausztráliában. Tudom, hogy tornát nyert Genfben, úgyhogy most biztosan nagyon boldog, de hát én is az vagyok” – mondta Edmund magyar riválisáról, majd kitért röviden a saját játékára is.

„Nem ez lesz az első meccsem itt, úgyhogy szerencsére tudom, mire van szükség. Ez is olyan összecsapás lesz, amelyen kimegyünk a pályára és a legjobb játékunkat próbáljuk mutatni, aztán meglátjuk, mire lesz elég” – fogalmazta meg elvárásait Edmund a csütörtöki találkozóval kapcsolatban.

Fucsovicsék csütörtökön a 3-as pálya második mérkőzését játsszák egy női találkozó után.

SZEMTŐL SZEMBEN
Fucsovics Márton Kyle Edmund
Született1992. február 8.,
Nyíregyháza
1995. január 8.,
Johannesburg (Dél-Afrika)
Világranglista hely (legjobb)
45. (45.)
17. (17.)
ÜtőfogásJobbkezes (kétkezes fonák) Jobbkezes (kétkezes fonák)
Legnagyobb sikere
ATP 250-es tornagyőzelem,
Genf (2018)
Davis-kupa-győzelem
(2015)
Eddigi kereset (USD) 1 093 8363 261 185

 

Legfrissebb hírek

Őrült döntő szett tie-breaket nyert meg Ethan Quinn Marozsán Fábián ellen, 2:0 az amerikaiaknak

Tenisz
1 órája

A neves szakíró szerint veszélyes párharc vár az amerikaiakra a Davis-kupában

Tenisz
13 órája

Davis-kupa: Piros Zsombor kezd Tommy Paul ellen Tatabányán

Tenisz
Tegnap, 13:57

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
2026.02.05. 19:07

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51
Ezek is érdekelhetik