Roland Garros: Babos GS-győztesként állna a világranglista élére

2018.06.04. 17:49
null
Babos Tímea (jobbra) a Roland Garros-trófeát is elhódítaná (Fotó: AFP)
Babos Tímea először jutott negyeddöntőbe a Roland Garroson, de nem szeretne itt megállni. Kristina Mladenoviccsal megnyerné a női párosok versenyét.

 

„Örülök a győzelemnek és a saját teljesítményemnek, különösen annak, ahogyan az utolsó néhány gémben játszottam – kezdte értékelését a sajtótájékoztatón Babos Tímea. – Ahogy haladt előre a meccs, egyre jobban ment a játék. Ami hiányzik egyesben, hogy jobban a kezembe vegyem az irányítást, az az utolsó néhány gémben megmutatkozott, ott meg tudtam csinálni. Ezért is játszom párost, hogy segítse az egyéni karrierem. Bárkivel párosozom, mindig én vagyok a vezéregyéniség, többnyire én tudom felhozni a partnerem. Most is döcögött Kiki adogatójátéka, de ezért vagyunk jó csapat, mert ilyenkor is nyerni tudunk. Öt-ötnél a harmadik szettben nagy volt a nyomás rajtam, hiszen én szerváltam, de higgadt tudtam maradni, az utolsó gémre pedig büszke vagyok, mert minden pontot, amit megjátszottam, meg is nyertem.”

A Roland Garroson először negyeddöntős Babos hozzátette, következő ellenfelük, a japán duó simán búcsúztatta az ötödik kiemeltet, elég fura játékstílust alkalmaznak, de a magyar teniszező szerint az ő kezükben lesz a mérkőzés sorsa, ha jól teljesítenek, továbbjutnak.

„Most tartunk a felénél, hat meccset kell nyerni, háromnál tartunk. Remélem, itt leszünk még vasárnap – jelentette ki Babos, aki a világelsőségről is beszélt. – Tudom, hogy két győzelem elég az első helyhez, elképesztő lenne, de a legtöbbet mégis az jelentené, ha Grand Slam-győztesként állnék az élre.”

ROLAND GARROS, PÁRIZS (39 197 000 euró, salak)
NŐI PÁROS, NYOLCADDÖNTŐ

Babos, Mladenovic (magyar, francia, 1.)–Melichar, Peschke (amerikai, cseh, 13.) 4:6, 6:2, 7:5

Legfrissebb hírek

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
23 perce

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41

Gyász: elhunyt Szikszay András, a legendás Csonti

Tenisz
2026.06.19. 20:01

Fritz lesz Marozsán következő ellenfele a hallei tenisztornán

Tenisz
2026.06.17. 15:58
Ezek is érdekelhetik