Wimbledon: Balázs A. kikapott a selejtező 2. fordulójában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.26. 19:43
Balázs Attila kikapott a wimbledoni tenisztorna selejtezőjének második fordulójában a francia Grégoire Barrere-től, így nem lesz főtáblás.

A viadal honlapjának beszámolója szerint a világranglistán 185. magyar játékos az első játszmában 2:1-es, majd 3:2-es vezetést követően is brékelőnyhöz jutott, de mindkétszer rögtön elveszítette a saját adogatógémjét. A végjátékban Balázs előtt 5:4-es előnynél két játszmalabda adódott, de Barrere (193.) mindkettőt hárította, majd a rövidítésében a magyar teniszező fölé kerekedett.

A második játszmában kevés bréklehetőség adódott, a gémek többségét az adogató magabiztosan hozta. A végjátékban viszont Barrere 5:4-es vezetésénél három brék-, valamint meccslabdához jutott, amelyből Balázs a harmadikat már nem tudta hárítani, így 1 óra 39 perc alatt elveszítette az összecsapást.

A főtáblára jutáshoz három mérkőzést kell nyerni.

A férfiaknál Fucsovics Márton, míg a nőknél Babos Tímea alanyi jogon főtáblás.

Stollár Fanny a selejtezőben kezdett, de rögtön az első fordulóban kiesett, miután három szettben kikapott a német Mona Bartheltől.

ANGOL NEMZETKÖZI BAJNOKSÁG, WIMBLEDON (34 000 000 font, fű)
SELEJTEZŐ, FÉRFIAK, 2. FORDULÓ

Gregoire Barrere (francia)–Balázs Attila 7:6 (10–8), 6:4

KORÁBBAN
SELEJTEZŐ, NŐK, 1. FORDULÓ

Mona Barthel (német)–Stollár Fanny 5:7, 6:3, 6:4

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
14 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik