US Open: Andy Murray nagyot küzdve búcsúzott a 2. fordulóban

Vágólapra másolva!
2018.08.30. 07:11
null
Andy Murray előtt még hosszú út áll (Fotó: AFP)
A tavalyi wimbledoni torna óta első Grand Slamén induló Andy Murray 7:5, 2:6, 6:4, 6:4-re kikapott Fernando Verdascótól az amerikai nemzetközi teniszbajnokság, a US Open második fordulójában.

 

A védett ranglistával főtáblás, az ATP-rangsorban mindössze 382. Murray a nyitókörben az ugyancsak sérülés után visszatérő ausztrál James Duckworth-szel találkozott, s négy játszmában felülkerekedett.

Ezúttal sokkal nehezebb dolga volt a britnek, aki Fernando Verdascóval találkozott a második körben. A balkezes spanyol gyakorlatilag leszerválta a pályáról ellenfelét, 52 nyerő ütésével a korábbi világelső nem tudott mit kezdeni, így 15. találkozójukon feljegyezhette második győzelmét Verdasco.

Murray összesen 46 ki nem kényszerített hibával zárt, az óriási hőség láthatóan rányomta a bélyegét a játékára. Mindezek ellenére a nagyot küzdő Murray mutatott biztató jeleket, és saját maga is úgy vélekedett a meccs után, hogy júniusi visszatérése óta most játszott a legjobban.

Rafael Nadal különösebb erőlködés nélkül, három sima szettben ment tovább a kanadai Vasek Pospisil ellen, az első kiemelt spanyolra az orosz Karen Hacsanov vár a legjobb 32 között.

A nőknél a 12. kiemelt Garbine Muguruza búcsúzása okozott némi meglepetést, Serena Williams viszont könnyedén továbbment, így megmérkőzhet a testvérével, Venusszal a következő fordulóban.

US OPEN, NEW YORK (53 000 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, 2. FORDULÓ

Nadal (spanyol, 1.)–Pospisil (kanadai) 6:3, 6:4, 6:2
Hacsanov (orosz, 27.)–Sonego (olasz) 7:5, 6:3, 6:3
Baszilasvili (grúz)–Sock (amerikai, 18.) 4:6, 6:3, 6:2, 7:6
Pella (argentin)–Lorenzi (olasz) 7:5, 6:0, 6:2
Shapovalov (kanadai, 28.)–Seppi (olasz) 6:4, 4:6, 5:7, 7:6, 6:4
Anderson (dél-afrikai, 5.)–Chardy (francia) 6:2, 6:4, 6:4
Del Potro (argentin, 3.)–Kudla (amerikai) 6:3, 6:1, 7:6
Verdasco (spanyol, 31.)–Murray (brit) 7:5, 2:6, 6:4
Lajovics (szerb)–Norrie (brit) 6:2, 2:6, 6:4, 6:4

NŐI EGYES, 2. FORDULÓ
Kanepi (észt)–Teichmann (svájci) 6:4, 6:3
Peterson (svéd)–King (amerikai) 7:5, 6:1
S. Williams (amerikai, 17.)–Witthöft (német) 6:2, 6:2
Muchová (cseh)–Muguruza (spanyol, 12.) 3:6, 6:4, 6:4
Barty (ausztrál, 18.)–Safárová (cseh) 7:5, 6:3

Legfrissebb hírek

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
11 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
13 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
2025.09.10. 11:31

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.09. 20:02

Videó: majdnem Jannik lett Carlosból – Szabalenka elszólta magát Alcaraz társaságában

Tenisz
2025.09.09. 12:05
Ezek is érdekelhetik