Tenisz: ügyészségi nyomozás a magyar szövetségnél

MTI MTIMTI MTI
2018.10.29. 13:29
Címkék
Nyomozást indított az ügyészség a Magyar Teniszszövetségnél – erősítette meg Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség sajtószóvivője hétfőn az MTI-nek.

Elsőként a hvg.hu a birtokába jutott ügyészségi értesítés alapján számolt be arról, hogy az ügyészség nyomozást indított a Magyar Teniszszövetség ellen, miután megalapozottnak találta az egyik tagszövetség feljelentését. hvg.hu a birtokába jutott ügyészségi értesítés alapján számolt be arról, hogy az ügyészség nyomozást indított a Magyar Teniszszövetség ellen, miután megalapozottnak találta az egyik tagszövetség feljelentését.

A portál azt írta: egy összeférhetetlenség-gyanús ügy kelthette fel a hatóság figyelmét. A konkrét ügyről a hvg.hu annyit tud, hogy megalakult egy cég, amelyben a szövetség egyik tisztségviselője a tulajdonos, és a cégnek átutalt a szövetség egymilliárd forintot egy feladat elvégzésére.

Bagoly Bettina az MTI megkeresésére azt közölte: feljelentés alapján a IX. kerületi ügyészség hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el. A kerületi ügyészség a nyomozás teljesítésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságát jelölte ki – írta a szóvivő.

Legfrissebb hírek

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
Tegnap, 11:57

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.20. 09:16

Cicipasz 16 hónap után nyert ismét tenisztornát, Rubljov győzött Bastadban

Tenisz
2026.07.19. 21:09

Népsport: Ilie Nastase – gyilkos és bohóc

Népsport
2026.07.19. 09:08

Carlos Alcaraz augusztus közepén, Cincinnatiben térhet vissza

Tenisz
2026.07.16. 14:21

Udvardy Pannáék párosa visszalépett Jászvásáron

Tenisz
2026.07.15. 12:02

Udvardy Panna háromszettes győzelemmel jutott tovább Jászvásáron

Tenisz
2026.07.14. 19:54

„Abszolút pozitívan zárom ezt az időszakot” – Marozsán Fábián a füves pályás szezonról

Tenisz
2026.07.14. 16:52