WTA-vb: Babosék bejutottak az elődöntőbe párosban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.26. 08:36
A címvédő Babos Tímea és párja, a francia Kristina Mladenovic két játszmában (6:0, 6:2) legyőzte a Gabriela Dabrowski, Hszü Ji-fan kanadai, kínai kettőst a szingapúri tenisz WTA-világbajnokság párosversenyének negyeddöntőjében.

Jól indult a mérkőzés, Babosék ugyanis elvették Dabrowskiék első adogatását, s mivel ellenfelük következő adogatását is el tudták venni, így 18 perc után már 4:0-ra vezettek. Az első szett behúzásához (6:0) 24 perc kellett Baboséknak.

A második játszma is remekül indult, Babosék amellett, hogy saját szervájukat hozták, elvették a kanadai, kínai párosét. Noha ellenfelük ezt követően egyből visszabrékelt, 3:2-nél a magyar, francia kettős ismét villant, elment 4:2-re, s innentől már nem is volt megállás – Babos Tímea és Kristina Mladenovic 6:2-re behúzta a szettet, egyúttal a mérkőzést is.

Babosék az Ashleigh Barty, CoCo Vandeweghe ausztrál, amerikai, valamint az Elise Mertens, Demi Schuurs belga, holland kettős összecsapásának győztesével játszhatnak a fináléért.

WTA-VILÁGBAJNOKSÁG, SZINGAPÚR (7 000 000 dollár, kemény pálya)
PÁROSVERSENY

Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.)–Dabrowski, Hszü Ji-fan (kanadai, kínai, 5.) 6:0, 6:2

KORÁBBAN
Krejcíková, Siniaková (csehek, 1.)–Melichar, Peschke (amerikai, cseh, 7.) 6:1, 6:4
Hlavácková, Strycová (csehek, 3.)–Klepac, Martínez Sánchez (szlovén, spanyol, 8.) 6:1, 6:2

KÉSŐBB
Barty, Vandeweghe (ausztrál, amerikai, 6.)–Mertens, Schuurs (belga, holland, 4.)

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09