Aus. Open: tökéletes játék volt – Nadal után Djokovics is a döntőben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.25. 11:10
null
Djokovics bejutott az Australian Open döntőjébe (Fotó: AFP)
Az első helyen kiemelt Novak Djokovics lesz Rafael Nadal ellenfele az ausztrál nyílt teniszbajnokság (Australian Open) fináléjában, miután az elődöntőben három szettben (6:0, 6:2, 6:2) legyőzte a francia Lucas Pouille-t.

 

Djokovics nem izzadt meg az első szettben, a szerb fantasztikusan teniszett, s a 28. helyen rangsorolt Pouille összes (!) adogatójátékát elvette, így villámgyorsan, 24 perc alatt 6:0-val behúzta a játszmát.

A második szettben sem kellett sokáig várni a brékelésre, 2:1-es előnynél Djokovics hozta Poullie szervajátékát, de brékelt 5:2-nél is – az elsőként rangsorolt szerb szinte hiba nélkül játszott, 32 perc kellett neki a második játszma megnyeréséhez.

A harmadik szettnél szintén 2:1-nél jött a villanás, Pouille egyszerűen nem bírt mit kezdeni a világelsővel, aki ezúttal is brékelt, s ezt követően saját adogatásait elképesztően simán hozta – végül 6:2-vel pontot tett a játszmára, egyúttal az összecsapásra. A találkozó mindössze 85 percig tartott.

Djokovics ellenfele a döntőben a másodikként kiemelt Rafael Nadal lesz – a spanyol is nagyszerű formában van, a tornán eddig még szettet sem veszített. A meccs magyar idő szerint vasárnap reggel 9.30-kor kezdődik.

AUSTRALIAN OPEN, MELBOURNE (62 500 000 ausztrál dollár, kemény pálya)
FÉRFI EGYES, ELŐDÖNTŐ

Djokovics (szerb, 1.)–Pouille (francia, 28.) 6:0, 6:2, 6:2

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSZOTTÁK
Nadal (spanyol, 2.)–Cicipasz (görög, 14.) 6:2, 6:4, 6:0

A DÖNTŐBEN
Vasárnap, 9.30: Djokovics (szerb, 1.)–Nadal (spanyol, 2.)

NŐI PÁROS, DÖNTŐ
Stosur, Csang Suaj (ausztrál, kínai)–Babos, Mladenovic (magyar, francia, 2.) 6:3, 6:4

 

Legfrissebb hírek

Boldog embernek mondhatja magát – interjú a hatvanéves Temesvári Andreával

Képes Sport
13 órája

Marozsán döntő szettben kikapott Medvegyevtől Madridban

Tenisz
Tegnap, 21:34

Carlos Alcaraz kihagyja a Roland Garrost

Tenisz
2026.04.24. 18:46

Udvardy Panna kikapott Mirra Andrejevától a madridi tenisztorna második fordulójában

Tenisz
2026.04.23. 20:39

Udvardy megtörte az áprilisi átkot, és Gálfi is továbbjutott Madridban

Tenisz
2026.04.22. 15:26

Gálfi Dalma főtáblás Madridban, Piros Zsombor lemaradt a feljutásról

Tenisz
2026.04.21. 20:27

Piros Zsombor kiemeltet győzött le a madridi tenisztorna selejtezőjében

Tenisz
2026.04.20. 22:18

Marozsán Fábián rontott, Bondár Anna javított a világranglistán

Tenisz
2026.04.20. 09:45
Ezek is érdekelhetik