Tenisz: Kafelnyikov, Pierce és Li Na a Hírességek Csarnokában

Vágólapra másolva!
2019.01.21. 10:35
Az orosz Jevgenyij Kafelnyikov, a francia Mary Pierce és a kínai Li Na nyer idén felvételt a teniszező Hírességek Csarnokába.


Az egyformán kétszeres Grand Slam-bajnok új tagok névsorát hétfőn tette közzé a nemzetközi szövetség, a beiktatási ceremóniára július 20-án kerül sor az egyesült államokbeli Newportban található „szentélyben”.
Az egyformán kétszeres Grand Slam-bajnok új tagok névsorát hétfőn tette közzé a nemzetközi szövetség, a beiktatási ceremóniára július 20-án kerül sor az egyesült államokbeli Newportban található „szentélyben”.

A 2003-ban visszavonult orosz Kafelnyikov 1996-os Roland Garros- és 1999-es Australian Open-címe mellett olimpiai bajnok volt Sydneyben, emellett a világranglistát is vezette. A szintén 44 éves, kanadai születésű Pierce 1995-ben Melbourne-ben, 2000-ben pedig Párizsban ünnepelhetett, és kétszeres Fed-kupa-győztes.

A 36 esztendős Li Na – az első ázsiai a Hírességek Csarnokában – 2014-ben sérülés miatt fejezte be pályafutását, melynek során 2011-ben a francia, míg 2014-ben az ausztrál nyílt bajnokságon diadalmaskodott. Érdekes, hogy ezekkel együtt összesen csak kilenc tornát nyert.

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik