Tenisz: Arn Gréta nagy csatában nyert Monterreyben

MTI MTIMTI MTI
2019.04.02. 22:45
A szerencsés vesztesként főtáblára került Arn Gréta három játszmában győzött a 250 ezer dollár (71.5 millió forint) összdíjazású monterreyi kemény pályás női tenisztorna első fordulójában.

A világranglistán 403. magyar teniszező a rangsorban 102. spanyol Lara Arruabarrenával mérkőzött kedden, és az első játszmát 45 perc alatt húzta be.

A folytatásban 27 éves riválisa 3:0-ra elhúzott, és bár a 39 esztendős magyar teniszező egyenlített, 3:3 után nem nyert több játékot a második szettben.

A döntő felvonásban is Arruabarena kezdett jobban, kétszer is brékelőnybe került, 5:3-ra vezetett, Arn azonban ezt követően mindössze két labdamenetet veszített, így ő ünnepelhetett a több mint kétórás csata végén.

A magyar játékosra a nyolcaddöntőben a hetedik helyen kiemelt francia Kristina Mladenovic vár.

WTA-TORNA, MONTERREY (250 000, kemény pálya)
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
EGYES, 1. FORDULÓ (A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Arn–Arruabarrena (spanyol) 7:5, 3:6, 7:5

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
7 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
Tegnap, 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
Tegnap, 8:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31