Tenisz: Babos Tímea bejutott az elődöntőbe Ilkleyben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.21. 14:42
null
Babos Tímea elődöntőbe jutott Ilkleyben (Fotó: Getty Images)
Babos Tímea bejutott az angliai Ilkleyben zajló 100 ezer dollár (29 millió forint) összdíjazású füves pályás női tenisztorna elődöntőjébe, miután a harmadik fordulóban három szettben, 7:6, 4:6, 6:4-re legyőzte a brazil Beatriz Haddad Maiát.

 

Babos Tímea kezdte a világranglista 125. helyén álló Haddad Maia elleni összecsapást – a felek saját adogatásuknál nem tudtak hibázni, 6:6-ig a két játékos fej fej mellett haladt, így döntő rövidítésre került a sor, amelyben Babos rögtön kétszer brékelte is a brazilt. Babos végül óriási küzdelemben, a harmadik játszmalabdáját kihasználva 7:6-ra megnyerte az első szettet.

A másodikban a ranglistán 139. magyar játékos 2:2-nél elvette Haddad Maia adogatását, ám utána a sajátjánál hibázott, így Babos nem tudott lépéselőnybe kerülni, sőt, a brazil 5:4-nél ismét brékelt, amivel 6:4-re megnyerte a második játszmát.

A mindent eldöntő harmadik szettben Babos Tímea egy egynél megvillant, elvette ellenfele szervajátékát, a folytatásban a saját adogatásait pedig megnyerte, ezzel 6:4-re behúzta a játszmát, egyúttal a mérkőzést is.

Babos ellenfele az elődöntőben a holland Bibiane Schoofs lesz – a 31 éves játékos a 177. helyen áll a világranglistán.

TENISZ, ITF-VERSENY, ILKLEY
3. FORDULÓ (NEGYEDDÖNTŐ)

Babos Tímea (magyar)–Beatriz Haddad Maia (brazil) 7:6 (11–9), 4:6, 6:4

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
20 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik