Tenisz: Wimbledonban Zverevet verte meg, most Piros Zsombort

M. D.M. D.
2019.07.31. 18:12
Piros Zsombor két játszmában, 6:3, 6:1-re kikapott a világranglistán 135. cseh Jirí Veselytől a libereci salakpályás challenger tenisztorna második fordulójában.

A 19 éves magyar teniszező – aki jelenleg 366. az ATP rangsorában – az első játszmában még jól tartotta magát az idei wimbledoni bajnokságon Alexander Zverevet is legyőző Vesely ellen, három adogatójátékában is két bréklabdát hárított, ám kétszer így is elveszítette a szerváját (3:6).

A második szettben Piros az első öt gémben összesen négy pontot nyert, de egy „becsületjátékot” sikerült kiharcolnia (1:6).

A mérkőzés 1 óra 15 percig tartott.

A hazai közönség előtt szereplő Vesely a viadal harmadik kiemeltje, az első kiemelt szlovák Andrej Martin már kiesett, ahogy a másodikként rangsorolt Balázs Attila is, aki a cseh Pavel Nejedlytől (534.) kapott ki.

Legfrissebb hírek

Bondár Anna ismét bejutott a hamburgi döntőbe

Tenisz
Tegnap, 17:39

Kitzbüheli teniszviadal: Quentin Halys 29 évesen aratta első tornagyőzelmét

Tenisz
Tegnap, 16:07

Montreali tenisztorna: Sinner és Djokovics is visszalépett

Tenisz
Tegnap, 14:49

Marozsán Fábián Medvegyevvel párosozik Montrealban

Tenisz
2026.07.23. 09:08

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.22. 21:27

Udvardy Panna is a 16 közé jutott a hamburgi tenisztornán

Tenisz
2026.07.21. 11:57

Zugi tenisztorna: Piros Zsombor sorozatban tizenegy győzelemnél jár

Tenisz
2026.07.20. 21:08

Bondár Anna 24 helyet rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.07.20. 09:16