Tenisz: a cincinnati fináléban Keys legyőzte Kuznyecovát

MTI/T. I.MTI/T. I.
2019.08.18. 22:25
null
Madison Keys nyert Cincinnatiben (Fotó: AFP/archív)
Az amerikai Madison Keys nyerte meg a Cincinnatiben zajló kemény pályás tenisztorna női versenyét.

 

A 16. helyen kiemelt, 24 éves amerikai játékos az orosz Szvetlana Kuznyecovát múlta felül két játszmában, 1 óra 45 perc alatt a vasárnapi fináléban.

Az első játszmát Kuznyecova rögvest brékkel kezdte, majd a saját adogatását is hozva 2:0-s előnybe került. 4:2 után újabb bréklabdához jutott, ám Keys ezt már hárította, majd 5:4 után az amerikai volt az, aki el tudta venni orosz riválisa adogatását, így egalizált. Keys innen már nem engedte ki kezéből a játszmát, az utolsó játékban ismét brékelte Kuznyecovát, ezzel 7:5-ös előnybe került.

A második játszmában is Kuznyecova volt az, aki először elvette ellenfele adogatását, de a vezetést megint csak nem tudta megtartani a világranglista 153. helyén álló teniszező. Keys – hasonlóan az első szetthez – 5:5-nél egalizált egy brékkel. Mivel a következő adogatását mindkét teniszező hozta, jöhetett a tie-break, amelyben az amerikai a második meccslabdáját győzelemre is váltotta. 7:5, 7:6 (7–5)

WTA-TORNA, CINCINNATI (2 944 486 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, DÖNTŐ
Keys (amerikai, 16.)–Kuznyecova (orosz) 7:5, 7:6 (7–5)

Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
18 órája

Marozsán Fábián sima győzelemmel kezdett Hangcsouban

Tenisz
2026.09.24. 10:44

Bondár maratoni meccsen nyerve már a nyolc között Szöulban

Tenisz
2026.09.24. 08:43

Hornok Miklós: Szélesebb bázisban kell fejleszteni a játékosokat

Tenisz
2026.09.23. 20:55

Négy között a spanyolok a Billie Jean King-kupán

Tenisz
2026.09.23. 18:15

Kiemelt lesz a magyar válogatott a Davis-kupa sorsolásán

Tenisz
2026.09.21. 21:07

Bardóczky Kornél: Komolyan vették a fiúk a párharcot

Tenisz
2026.09.21. 07:00

Davis-kupa: Piros lenullázta a második szettben Knaffot, 2–0-ra vezet a magyar válogatott Luxemburgban

Tenisz
2026.09.18. 21:31