US Open: Federerék kiestek, de így is van svájci GS-elődöntős

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.09.04. 20:30
null
Belinda Bencic először elődöntős Grand Slam-tornán (Fotó: AFP)
Ha Roger Federer és Stan Wawrinka kiesésének következtében a férfiaknál nem is, a hölgyeknél bejutott egy svájci az elődöntőbe az Amerikai nemzetközi teniszbajnokságon, a New Yorkban zajló US Openen, melynek negyeddöntőjében Belinda Bencic két játszmában, 1 óra 40 perces mérkőzésen legyőzte jó barátnőjét, a horvát Donna Vekicet (7:6, 6:3). A 22 éves svájci életében először játszhat Grand Slam-tornán elődöntőt.

Két jó barátnő, egy közös cél: a US Open elődöntője.

Az amerikai nyílt bajnokság női egyesének harmadik negyeddöntőjét a 22 éves Belinda Bencic és a nála nyolc hónappal idősebb, a 23. életévét júniusban betöltő Donna Vekic vívta. A horvát lány életében először játszott Grand Slam-tornán negyeddöntőt, a svájci a 2014-es US Open után másodszor.

Bencic és Vekic idén már összecsaptak egymással GS-tornán, a Roland Garros harmadik fordulójában Vekic két játszmában, 6:4, 6:1-re győzött.

Az esélyesség terhe New Yorkban inkább Bencic vállát nyomta, főleg azok után, hogy a legjobb 16 között a címvédő és világelső Oszaka Naomit verte meg.

Mindkét játékos stabilan teniszezett az első szettben, 4:4-ig még csak bréklabdáig sem jutottak el, akkor azonban Bencic elveszítette az adogatását, ám Vekic nem tudta kiszerválni a játszmát – sőt, 6:5-nél a horvátnak kellett szettlabdát hárítania.

A rövidítésben a svájci 6–3-nál három játszmalabdához jutott, az első kettőt Vekic adogatóként hárította, a harmadiknál azonban fogadóként hosszúra ütött egy labdát, így Bencic került szettelőnybe (7:6, 7–5).

A második felvonásban Vekic nem tudott már olyan hatékonyan szerválni, mint az elsőben, 2:2-nél még hárított ugyan két bréklabdát, Bencic azonban sorozatban megnyert négy játékkal befejezte a találkozót (6:3).

A svájci lány – aki hétfőn ismét bekerül a top 10-be a világranglistán – élete első Grand Slam-elődöntőjében a kanadai Bianca Andreescuval vagy a belga Elise Mertensszel játszik majd.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

US OPEN, NEW YORK (57 238 700 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ

Bencic (svájci, 13.)–Vekic (horvát, 23.) 7:6 (7–5), 6:3
KÉSŐBB
Csütörtök, 1.00:
Andreescu (kanadai, 15.)–Mertens (belga, 25.)
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Bencic (svájci, 13.)–Andreescu (kanadai, 15.)/Mertens (belga, 25.)
Szvitolina (ukrán, 5.)–S. Williams (amerikai, 8.)

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Klein Ron

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
19 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik