Fed-kupa: Biztos vagyok benne, hogy Babos játszani fog – Juhász

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.02.12. 12:12
Mint beszámoltunk róla, Magyarország Oroszországgal és Franciaországgal került egy csoportba a Fed-kupán. A sorsolás után Juhász Gábor, a Magyar Teniszszövetség főtitkára beszélt az esélyekről, illetve Babos Tímeáról.

„Mi már győztesek vagyunk, mert mi rendezhetjük a Fed-kupát a világ egyik legszebb városában, a legszebb csapattal” – nyilatkozta humorosan Juhász Gábor.

A szövetség főtitkára reméli, hogy a legerősebb öt lány áll majd rendelkezésére, hiszen akkor lehet igazán esélye a válogatottnak a francia és az orosz csapat ellen. Természetesen szóba került Babos Tímea is.

„A bő keretet már hetekkel korábban meghirdettem, Babos Tímea ennek a tagja. Én biztos vagyok benne, hogy játszani fog a Fed-kupán” – tette hozzá Juhász.

Juhász Gábor a 24.hu információja szerint szerdán reggel bejelentette, hogy lemond a magyar női teniszválogatott szövetségi kapitányi posztjáról, mivel ő lett a szövetség főtitkára, és ezen teendőire szeretne koncentrálni. Juhász sorsáról a szerdai elnökségi ülés dönt.

A FED-KUPA CSOPORTBEOSZTÁSA
A-csoport: MAGYARORSZÁG, Franciaország, Oroszország
B-csoport: Ausztrália, Fehéroroszország, Belgium
C-csoport: Egyesült Államok, Spanyolország, Szlovákia
D-csoport: Csehország, Németország, Svájc

Legfrissebb hírek

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
Tegnap, 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49

Udvardy Panna nyolcaddöntős, Gálfi Dalma meccslabdáról kapott ki az ostravai tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:39
Ezek is érdekelhetik