Tokió 2020: Oszaka csalódott, de a halasztás mellett áll

2020.03.29. 12:21
null
Oszaka, hiszi, hogy jövőre erősebben tér vissza az olimpiai mozgalom (Fotó: AFP)
A korábbi világelső teniszező, Oszaka Naomi csalódottságának adott hangot, amiért elhalasztották az olimpiát, de abszolút megérti az indokot és támogatja a jövő évi rendezést – legalábbis a Twitterren közzétett bejegyzése szerint.

Kedden sporttörténelmi döntést hozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), amikor a szervezet elnöke, Thomas Bach, és Japán miniszterelnöke, Abe Sinzo közös közleményben jelentette be: a koronavírus-járvány miatt elhalasztják az idei tokiói nyári ötkarikás játékokat.

A halasztással kapcsolatban szombaton megszólalt Osszaka Naomi, a korábbi világelső, japán teniszező, aki Twitter csatornáján fejtette ki véleményét az ötkarikás játékok halasztásával kapcsolatban – amelyet egyébként vasárnapi sajtóhírek szerint egy évvel az eredeti időpont után rendezhetnek meg.

„Mindenki tudja, hogy mennyit jelent számomra az olimpia és mennyire büszkévé tesz, hogy hazai közönség előtt szerepelhetek majd. Nagyon csalódott vagyok, hogy ez idén nem történhet meg, de 2021-ben mindannyian készen fogunk állni és sokkal erősebbek leszünk! Száz százalékban támogatom Abe miniszterelnök bátor döntését és a NOB-ot is. A sport újra egyesít majd bennünket és mindig ott lesz számunkra, de jelenleg nem ezeket az időket éljük. Most mindenkinek, minden országból, rasszból egyetlen feladata van: minél több életet megmenteni. Számomra ez az igazi olimpiai szellem jelenleg″ – írta bejegyzésében a 22 éve, kétszeres Grand Slam-torna-győztes japán teniszező.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
2026.08.09. 21:50

Sinner nem indul a US Opent felvezető cincinnati versenyen

Tenisz
2026.08.09. 19:53

Marozsán és Medvegyev negyeddöntős párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 22:03

Stollárék párosa kiesett a nyolcaddöntőben a torontói tenisztornán

Tenisz
2026.08.08. 20:31

Marozsán nyolcaddöntős Medvegyevvel párosban a montreali tenisztornán

Tenisz
2026.08.07. 06:59

Tenisz: Marozsán ismét kikapott Arnalditól

Tenisz
2026.08.06. 08:20

Alcaraz a cincinnati tornát is kihagyja, kétséges a US Open-részvétele

Tenisz
2026.08.05. 08:55

Szabalenka a kötelező nemi vizsgálat mellett érvelt

Tenisz
2026.08.04. 14:09