Tenisz: Halep 10 euróval kapott kevesebbet Djokovicsnál – kitört a botrány

2020.09.24. 15:27
null
Vajon Simona Halep észrevette, hogy 10 euróval kevesebbet utaltak neki? (Fotó: AFP)
A múlt héten rendezett római salakpályás tenisztorna két győztese – a férfiaknál Novak Djokovics, míg a nőknél Simona Halep – nagyjából 200 ezer eurót zsebelhetett be az elsőségért. Az éles szeműek viszont kiszúrták, hogy az olasz rendezők 10 euróval kevesebbet utaltak Halepnek.

 

A teniszberkekben rendkívül járatos Ben Rothenberg, a New York Times szakírója szerint nevetséges, hogy miután annyira közel kerültek ahhoz, hogy egyenlő pénzdíjjal jutalmazzák a győzteseket, az olasz rendezők fenntartották azt a hagyományt, hogy a férfi nyertes több pénzt kap, és 10 euróval csökkentették Simona Halep fizetését.

„Ez nem nevezhető piaci követelménynek, mondjuk ki egyenesen, hogy hímsovinizmusról van szó” – vélekedett Rothenberg.

Az ATP-tornák pénzalapja jelentősen magasabb a hasonló besorolású WTA-tornák pénzalapjánál, ez főképp akkor kerül reflektorfénybe, amikor mindkét nem egy időben vesz részt egy Grand Slam tornán.

 

Legfrissebb hírek

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
2 órája

Visszalépett a hazaiak kedvence Wimbledontól

Tenisz
3 órája

Nevet váltott a Nemzetközi Teniszszövetség

Tenisz
2026.06.25. 12:22

Wimbledon: Piros Zsombor búcsúzott a selejtezőben

Tenisz
2026.06.24. 15:29

Stollárék párosa negyeddöntős Eastbourne-ben

Tenisz
2026.06.23. 18:58

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is rontott a tenisz-világranglistán

Tenisz
2026.06.22. 09:54

Pegula döntő játszmában legyőzte Szabalenkát a berlini elődöntőben

Tenisz
2026.06.20. 17:41

Gyász: elhunyt Szikszay András, a legendás Csonti

Tenisz
2026.06.19. 20:01
Ezek is érdekelhetik