US Open: hihetetlen – Cicipasz hat meccslabdáról veszített

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.09.05. 08:21
null
Cicipasz hat meccslabdáról sem tudott győzni Coric ellen (Fotó: Getty Images)
Az amerikai nemzetközi teniszbajnokság (US Open) pénteki játéknapja nagy meglepetéssel zárult, ugyanis a férfiaknál búcsúzott a 4. helyen kiemelt görög Sztefanosz Cicipasz, aki a horvát Borna Corictól kapott ki öt játszmában.

 

A férfiaknál a 3. fordulóban, a helyi idő szerint pénteken kezdődő mérkőzések még nem közölt eredményei közül az első kiemelt, szerb Novak Djokovics és az ötödikként rangsorolt német Alexander Zverev továbbjutása a papírforma kategóriába tartozik, ellenben a 4. kiemelt görög Sztefanosz Cicipasz búcsúja nagy meglepetés – kiváltképp azok után, ahogy alakult a horvát Borna Coric elleni meccse.

Djokovics esélyt sem hagyott a meglepetésre a német Jan-Lennard Struffnak, három sima szettben győzött és jutott a nyolcaddöntőbe. Zverev az első játszmát rövidítésben még elbukta a francia Adrian Mannarino ellen, a következőt viszont 6:4-gyel behúzta, ami után ellenfele már nem tudott ugyanúgy koncentrálni, mint a mérkőzés első felében. Zverev a következő két játszmát egyaránt 6:2-re nyerte meg, így ő is továbbjutott.

Jó ideig úgy tűnt, hogy Cicipasznak sem okoz gondot Coric legyőzése, mert bár a horvát az elbukott első játszma után egyenlített, a görög a következőt megnyerte, majd a negyedik szettben már 5:1-re is vezetett. Onnantól azonban elképesztő fordulatot vett a mérkőzés.

Cicipasznak összesen hat mérkőzéslabdája volt, arra is volt példa, hogy 5:4-nél már 40:0-re is vezetett, illetve arra is, hogy egymás után négy bréklabdát nem tudott beütni. Döntő szettig és rövidítésig jutottak a felek, amelyben Cicipsz rövid időn belül két kettős hibát is jegyzett, fejben szétesett, így 7:4-re elbukta a rövidítést, ezzel a mérkőzést is.

A hölgyeknél nem történtek nagy meglepetések, az esélyesek továbbjutottak, így például a még nem közölt párharcokból a 6. helyen kiemelt cseh Petra Kvitová is, aki két szettben verte meg az amerikai Jessica Pegulát.

US OPEN, NEW YORK (53 402 000 dollár, kemény pálya)
FÉRFIAK
3. forduló
(a 16 közé jutásért)
Djokovics (szerb, 1.)–Struff (német, 28.) 6:3, 6:3, 6:1
Coric (horvát, 27.)–Cicipasz (görög, 4.) 6:7, 6:4, 4:6, 7:5, 7:6
A. Zverev (német, 5.)–Mannarino (francia, 32.) 6:7, 6:4, 6:2, 6:2
A JÁTÉKNAP KORÁBBI EREDMÉNYEI
2. forduló (a 32 közé jutásért)

Moutet (francia)–Evans (brit, 23.) 4:6, 6:3, 7:6, 7:6
3. forduló (a 16 közé jutásért)

Goffin (belga, 7.)–Krajinovics (szerb, 26.) 6:1, 7:6 (7–5), 6:4
Davidovich Fokina (spanyol)–Norrie (brit) 7:6 (7–2), 4:6, 6:2, 6:1
Thompson (ausztrál)–Kukuskin (kazah) 7:5, 6:4, 6:1
Carreno-Busta (spanyol, 20.)–Berankis (litván) 6:4, 6:3, 6:2
NŐK
3. forduló

Rogers (amerikai)–Brengle (amerikai) 6:2, 6:4
Kvitová (cseh, 6.)–Pegula (amerikai) 6:4, 6:3
A JÁTÉKNAP KORÁBBI EREDMÉNYEI

3. forduló

Oszaka (japán, 4.)–Kosztyuk (ukrán) 6:3, 6:7 (4–7), 6:2
Martic (horvát, 8.)–Gracsova (orosz) 6:3, 6:3
Kerber (német, 17.)–Li (amerikai) 6:3, 6:4
Putyinceva (kazah, 23.)–Szasznovics (fehérorosz) 3:6, 6:2, 6:1
Brady (amerikai, 28.)–Garcia (francia, 32.) 6:3, 6:3
Linette (lengyel, 24.)–Kovinics (montenegrói) 6:1, 6:7, 7:6
2. forduló (a 32 közé jutásért)
Mertens (belga, 16.)–Sorribes (spanyol) 6:3, 7:5
McNally (amerikai)–Alekszandrova (orosz, 21.) 4:6, 6:3, 7:6 (7–2)
Swiatek (lengyel)–Vickery (amerikai) 6:7 (5–7), 6:3, 6:4

FÉRFIAK, A 3. FORDULÓ ÁGRAJZ SZERINT
Djokovics (szerb, 1.)–Struff (német, 28.) 6:3, 6:3, 6:1
Carreno-Busta (spanyol, 20.)–Berankis (litván) 6:4, 6:3, 6:2
Shapovalov (kanadai, 12.)–Fritz (amerikai, 19.) 3:6, 6:3, 4:6, 7:6, 6:2
Goffin (belga, 7.)–Krajinovics (szerb, 26.) 6:1, 7:6, 6:4
Coric (horvát, 27.)–Cicipasz (görög, 4.) 6:7, 6:4, 4:6, 7:5, 7:6
Thompson (ausztrál)–Kukuskin (kazah) 7:5, 6:4, 6:1
Davidovich Fokina (spanyol)–Norrie (brit) 7:6, 4:6, 6:2, 6:1
A. Zverev (német, 5.)–Mannarino (francia, 32.) 6:7, 6:4, 6:2, 6:2
KÉSŐBB RENDEZIK

Berrettini (olasz, 6.)–Ruud (norvég, 30.)
Caruso (olasz)–Rubljov (orosz, 10.)
Fucsovics (magyar)–Tiafoe (amerikai), szombat, várhatóan 20.30 – élőben az NSO-n!
Wolf (amerikai)–Medvegyev (orosz, 3.)
Bautista Agut (spanyol, 8.)–Pospisil (kanadai)
De Minaur (ausztrál, 21.)–Hacsanov (orosz, 11.)
Auger-Aliassime (kanadai, 15.)–Moutet (francia)
Cilic (horvát, 31.)–Thiem (osztrák, 2.)

NŐK, A 3. FORDULÓ ÁGRAJZ SZERINT
Brady (amerikai, 28.)–Garcia (francia) 6:3, 6:3
Kerber (német, 17.)–Li (amerikai) 6:3, 6:4
Putyinceva (kazah, 23.)–Szasznovics (fehérorosz) 3:6, 6:2, 6:1
Martic (horvát, 8.)–Gracsova (orosz) 6:3, 6:3
Oszaka (japán, 4.)–Kosztyuk (ukrán) 6:3, 6:7, 6:2
Kontaveit (észt, 14.)–Linette (lengyel, 24.) 6:3, 6:2
Rogers (amerikai)–Brengle (amerikai) 6:2, 6:4
Kvitová (cseh, 6.)–Pegula (amerikai) 6:4, 6:3
KÉSŐBB
Keys (amerikai, 7.)–Cornet (francia)
Vekic (horvát, 18.)–Pironkova (bolgár)
Szakkari (görög, 15.)–Anisimova (amerikai, 22.)
Stephens (amerikai, 26.)–S. Williams (amerikai, 3.)
Azarenka (fehérorosz)–Swiatek (lengyel)
Muchová (cseh, 20.)–Cirstea (román)
Mertens (belga, 16.)–McNally (amerikai)
Dzsabur (tunéziai, 27.)–Kenin (amerikai, 2.)

Legfrissebb hírek

Kiállnak Bondár Anna mellett a korábbi kiváló magyar sportolók

Tenisz
12 órája

Djokovics nem viccel, még van benne két jó év

Tenisz
2026.02.03. 11:21

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
2026.02.02. 21:03

Tommy Paul is játszik a mieink ellen a Davis-kupában hétvégén

Tenisz
2026.02.02. 19:19

Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiesett párosban az ostravai tornán

Tenisz
2026.02.02. 18:51

Novak Djokovics a rákbetegek támogatására ajánlotta fel az Australian Openen nyert pénzdíját

Tenisz
2026.02.02. 13:36

Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján

Tenisz
2026.02.02. 10:41

Bondár Anna nehéz győzelemmel kezdett a kolozsvári tenisztornán

Tenisz
2026.02.01. 20:49
Ezek is érdekelhetik