Az élet írta – Klein Ron jegyzete

KLEIN RONKLEIN RON
Vágólapra másolva!
2020.10.26. 22:49

Amikor Babos Tímea a 2018-as Roland Garros első fordulójában két játszmában vereséget szenvedett, teljesen egyértelművé vált, hogy új edzőre van szüksége. Nem feltétlenül azért, mert a reggeli beütésen olyan rossz hangulat uralkodott, hogy némi túlzással az én kedvem is elment a párizsi Grand Slam-tornától – az viszont sokat elárult a mélypontjukról, hogy a mérkőzés után azt kérdeztem Thomas Drouet-tól, tanítványa miért nem tudott továbbjutni, miközben mindkét szett a kezében volt, mire lehajtott fejjel, néhány másodpercnyi gondolkodást követően csak annyit felelt, fogalma sincs.

A teniszben speciális a játékos és az edző kapcsolata, mert ha éppen nincs világjárvány, több időt töltenek együtt, mint a családjukkal. Miután ez nem szerelmi vagy rokoni, legfeljebb baráti, de leginkább szimpla munkakapcsolat, öt év pokolian hosszú idő – nem közhelyként állt Babos közleményében, hogy új impulzusokra van szüksége. A nyilvánosságra kerülő búcsúüzenetek szépnek tűntek, az elválást követő szeszélyes megnyilvánulások alapján viszont nem hittem, hogy a monacói szakember egyszer ismét legeredményesebb női teniszezőnk munkáját irányítja.

De a pandémia idején minden vélt vagy valós sértettség eltörpül, ha valaki a legnagyobb bajban nyújt segítő kezet – márpedig Babosnak az edzője, Drouet-nak a játékosa ragadt egy másik kontinensen, miközben két Grand Slam-tornára készült a sportág.

Hogy az elmúlt években mennyit változtak emberileg, le tudták-e vonni a két esztendővel ezelőtt történtek tanulságait, képesek-e újra együtt szárnyalni, mint amikor Babos a 25. helyen állt az egyéni világranglistán, sír-e még a lelátó mögé elbújva Drouet, mint amikor tanítványa tornát nyert Budapesten, azt nem tudom. Az viszont biztos, hogy mindkettejüknek sokat jelentettek az idén közösen eltöltött hetek, hiszen vállalták, hogy együtt küzdenek meg a következő idény pokoli nehézségeivel – mert el kell fogadnunk, 2021 is kemény lesz a koronavírus szorításában.

A magyar tenisz érdeke, hogy ez az együttműködés sikeres legyen. Durván hangzik, hogy ebben az évben Babos egyesben nem nyert egyetlen főtáblás mérkőzést sem – ám tegyük gyorsan hozzá, párosban két Grand Slam-trófeát emelhetett a magasba és biztos olimpiai kvótás. Szomorúan írom le, amikor arról beszél, hogy már csak néhány év van hátra a pályafutásából – az őt követő női játékosaink olyan messze állnak tőle, hogy már egy rangos torna főtábláján elszenvedett vereségnek is örülnénk.

Legfrissebb hírek

Ott az érem! – L. Pap István jegyzete

Ökölvívás
2 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
2025.09.13. 23:29

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
2025.09.12. 23:42

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.11. 22:50

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
2025.09.10. 23:58

Ez van – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.10. 01:15

Gyermeki mosoly – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 23:01

Hiányzott a gyilkos ösztön – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2025.09.08. 00:16
Ezek is érdekelhetik