Tenisz: Kenin a negyeddöntőben búcsúzott, S. Williams visszalépett

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.02.05. 11:38
null
Hiába nyert Serena Williams, sérülésre hivatkozva nem folytatja (Fotó: AFP)
A hétfőn kezdődő Australian Openre címvédőként készülő amerikai Sofia Kenin két sima szettben kikapott a spanyol Garbine Muguruzától, így a negyeddöntőben búcsúzott a Yarra Valley Classic elnevezésű melbourne-i, 448 ezer dollár (137 millió forint) összdíjazású kemény pályás női tenisztornán. Serena Williams nyert, de sérülés miatt visszalépett a folytatástól, így megvan az első döntős Ashleigh Barty személyében, aki játék nélkül jutott be a fináléba.

 

A világelső ausztrál Ashleigh Barty és az egyesben 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai Serena Williams is győzött pénteken, egyformán döntő rövidítésben. A két játékos egymással találkozott volna az elődöntőben, de Williams – órákkal negyeddöntős sikere után – vállsérülésre hivatkozva visszalépett a folytatástól. Barty így játék nélkül döntős.

A másik ágon Garbine Muguruza a cseh Markéta Vondrousovával játszik majd a fináléba kerülésért.

A viadal az AO egyik felvezető tornája.

A második helyen kiemelt Belinda Bencic kiesett a nyolcaddöntőben a Grampians Trophy elnevezésű melbourne-i, 247 ezer dollár (körülbelül 73 millió forint) összdíjazású kemény pályás viadalon. A svájci játékost a román Sorana Cirstea búcsúztatta pénteken kétjátszmás mérkőzésen.

Ott van viszont a legjobb nyolc között a harmadikként rangsorolt fehérorosz Viktorija Azarenka és a nyolcadik kiemelt német Angelique Kerber. Előbbi 2012-ben és 2013-ban, utóbbi 2016-ban diadalmaskodott az Australian Openen, amelynek idei kiírása hétfőn kezdődik.

WTA-TORNA, MELBOURNE (447 620 dollár, kemény pálya)
YARRA VALLEY CLASSIC
NEGYEDDÖNTŐ

Barty (ausztrál, 1.)
–Rogers (amerikai) 7:5, 2:6, 10-4 – döntő rövidítés
Muguruza (spanyol, 6.)–Kenin (amerikai, 2.) 6:2, 6:2
S. Williams (amerikai, 5.)–Collins (amerikai, 13.) 6:2, 4:6, 10–6 – döntő rövidítés
Vondrousová (cseh, 8.)–Podoroska (argentin, 14.) 4:6, 6:3, 10–4 – döntő rövidítés

GRAMPIANS TROPHY
NYOLCADDÖNTŐ
Cirstea (román)
–Bencic (svájci, 2.) 7:5, 6:2
Azarenka (fehérorosz, 3.)–Putyinceva (kazah) 6:4, 1:6, 11–9 – döntő rövidítés
Krejcíková (cseh)–Ribakina (kazah, 4.) 4:6, 6:2, 10–6 – döntő rövidítés
Szakkari (görög, 5.)–Leylah Fernández (kanadai) 6:2, 6:2
Kontaveit (észt, 6.)–Mattek-Sands (amerikai) 7:5, 7:5
Brady (amerikai, 7.)–Kosztyuk (ukrán) 6:1, 6:4
Kerber (német, 8.)–Dzsabúr (tunéziai) 6:4, 6:4
Ann Li (amerikai)–Kugyermetova (orosz) 7:5, 6:3

NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Szakkari–Kerber
Azarenka–Kontaveit
Brady–Krejcíková
Ann Li–Cirstea

Legfrissebb hírek

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
17 órája

Fucsovics kikapott Rodionovtól, Ausztria legyőzte a mieinket

Tenisz
22 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
Tegnap, 16:01

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 23:07

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
2025.09.12. 17:38

Tóth Amarissa a negyeddöntőben búcsúzott a ljubljanai tenisztornától

Tenisz
2025.09.12. 14:32

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2025.09.12. 00:12

Davis-kupa: Marozsán kezd az osztrákok ellen Debrecenben

Tenisz
2025.09.11. 14:30
Ezek is érdekelhetik